Koronavírussal fertőzött orvos járt a TVR egyik stúdiójában

Koronavírus-fertőzést mutattak ki egy bukaresti orvosnál röviddel azután, hogy meghívottként a közszolgálati televízió (TVR) egyik stúdiójában járt. A TVR.nél próbálják eltitkolni az esetet – írta pénteken a paginademedia.ro.

Az orvos hétfő este a televízió egyik műsorának felvételén vett részt meghívottként. Szerdán ő maga hívta fel a műsor gyártásvezetőjét, és közölte vele, hogy fertőzött. A portál szerint ez volt az oka annak, hogy a TVR-nél szerda este karbantartási munkálatokra hivatkozva adásszünet volt. Az éjszaka folyamán fertőtlenítették a televízió stúdióit és szerkesztőségi irodáit.

A paginademedia.ro úgy tudja, hogy a TVR négy alkalmazottja jelenleg házi karanténban van. Azokról a személyekről van szó, akik a műsor felvételekor közvetlen kapcsolatba kerültek a fertőzött orvossal. A TVR nem értesítette az esetről az alkalmazottait.

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?