TVR

A hatóságok hiteltelenítésével vádolják a román köztévé szilveszteri adását

A járványügyi intézkedések hiteltelenítésével vádolja a Román Közszolgálati Televízió (TVR) 1-es csatornáján sugárzott Revelion la mine acas’ című szilveszteri műsort az USR-PLUS képviselője, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) egyik tagja pedig törvényszegést emleget. Az egészségügyi minisztérium is kivizsgálást kért.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség – Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja Szövetség (USR-PLUS) politikusa, Iulian Bulai vehemensen támadta Facebook-oldalán a TVR 1 szilveszteri műsorát. Mint írta, az adás „gúnyt űzött” mindabból, amit a járvány jelent, maszkviselésből, oltásból, a veszélyből, a védekezésből, a társadalmi távolságtartásból.

A képviselőház kulturális, művészeti és tömegtájékoztatással foglalkozó bizottságának elnöke megjegyezte azt is, hogy a műsor 140 ezer eurónyi közpénzből készült, és deklarált vírusszkeptikusok szerepeltek benne, mint például Dan Bittman énekes vagy Mugur Mihăiescu (Garcea) színész, humorista. Bejegyzését azzal zárta: szerinte ideje, hogy Doina Gradea vezérigazgató távozzon a TVR éléről, „és magával vigye a PSD-s partnereit” is.

A képviselő később azt is bejelentette, hogy kedden informális találkozója lesz a CNA elnökével, Monica Gubernattal, hogy a „hatóságok üzenetét torzító tájékoztatásról és kommunikációról” beszéljenek.

A TVR vezérgigazgatója, Doina Gradea azzal vágott vissza, hogy Iulian Bulai valószínűleg nincs tisztában a gúnyolódás és a szatíra közötti különbséggel, a TVR 1 szilveszteri műsora ugyanis nem más, mint humor, szatíra, a Vacanța Mare humortársulat közismert színészei, Mugur Mihăescu és Radu Pietreanu közreműködésével készült.

Kijelentette továbbá, hogy nem avatkozott bele a szilveszteri adás tartalmába, de a nézettség azt mutatja, hogy a szerkesztők jól döntöttek. Azt is hozzátette, hogy a TVR a kezdetektől támogatta a hatóságokat a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, és továbbra is ezt teszi, de ez nem jelenti azt, hogy kerülni kellene a humort a téma kapcsán. A vezérigazgató a Saturday Night Live amerikai tévéműsort (NBC) hozta fel példaként, ahol „minden fontos és ismert” személyt kinevetnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Sajtóközleményében Doina Gradea azt is leszögezte, hogy a szilveszteri műsor sem a közszolgálati televízió működését szabályozó 41/1994-es törvényt, sem az audiovizuális törvényt nem szegte meg. Iulian Bulai azon kijelentésére, hogy PSD-s partnereivel együtt távoznia kellene a televízióból, Gradea „kis diktátornak” nevezte az USR-PLUS politikusát, és arra figyelmeztetette, hogy csúszós, a cenzúra felé mutató talajra tévedt azzal, hogy honatyaként nyíltan fenyeget egy intézményvezetőt.

Dorina Rusu, a CNA tagja szombaton szintén támadta a TVR szilveszteri műsorát. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) által delegált tanácstag „groteszknek” nevezte az adást, amely nem csak a „jó ízlés és a jóérzés határát lépte át, hanem az audiovizuális törvény is megszegte.”

A Revelion la mine acas’ című szilveszteri műsort Mugur Mihăescu bukaresti pubjában, a St. Patrickban és a főváros központjában vették fel, és több közismert romániai közszereplőt kifiguráztak benne. A paginademedia.ro szerint a TVR 1 szilveszteri adását 509 000-en nézték, ezzel országos szinten az ötödik helyet foglalja el a nézettségi listán.

Megszólalt az egészségügyi minisztérium is

Az egészségügyi minisztérium arra kérte az Országos Audiovizuális Tanácsot (CNA), hogy vizsgálódjon a Román Közszolgálati Televízió (TVR) 1-es csatornáján sugárzott szilveszteri műsor ügyében, az adás ugyanis „retorikában, gesztusok szintjén és üzenetével a hatóságok járványügyi előírásai elleni engedetlenségre buzdította a nézőket.” A miniszter felhívta a CNA figyelmét az OK Medical labor reklámjára is, amely azt sugallja a fiataloknak, hogy a PCR-tesztet elvégezve maszk és távolságtartás nélkül részt vehetnének tömegrendezvényeken.

A közlemény leszögezi, hogy helyteleníti a TVR szilveszter éjszakáján sugárzott műsorát, korrekt, valóságon alapuló, a közérdeket szolgáló tájékoztatást kér, és továbbra is ragaszkodik a koronavírus terjedése ellen ajánlott higiéniai szabályok betartásához.

Kapcsolódók

Kimaradt?