Bram Stoker Drakula-regényének első filmadaptációját magyar rendező, Lajthay Károly rendezte. Az 1921-es film elveszett ugyan, de kolozsvári filmes diákok remake-et forgatnak belőle. Az elkészült részeket a magyar film napja alkalmából mutatták be.

Lajthay Károly marosvásárhelyi származású filmrendező-színész 1921-ben bemutatott, elveszett Drakula-filmjének, a Drakula halála remake-jének elkészült fejezeteit, valamint a projekt nyomán megvalósult werkfilmek és ismeretterjesztő filmek közül néhányat levetítettek a Sapientia EMTE Média Tanszékén hétfőn szervezett eseményen. A remake a filmes tanszék és az Erdélyi Magyar Filmszövetség 2018-ban indult celluloid-workshopjának terméke, eddig öt filmszalagra forgatott fejezet készült el.

A celluloid-workshop vezetője, a Sapientia Média tanszékének oktatója, Lakatos Róbert a vetítést követő beszélgetésen elmondta, hogy valójában a remake létrehozását a diákjai szorgalmazták, mivel ő nem rajong a Drakula-mítoszért és azért, ami kialakult körülötte, elsősorban a népi hiedelemvilág iránti tisztelete miatt. Kiemelte, hogy Lajthay Károly filmje bár, a Bram Stoker-regény alapján született, egy igencsak sajátos nézőpontot követett, ami a forgatás során használt, fennmaradt filmregényből is kiderül (bár ez eléggé szabadon értelmezhető). A klasszikus hollywoodi történetmesélés helyett inkább a népi hiedelemvilágban szereplő halott vőlegény történetét követte, ezt a remake-ben is megőrizték.

Drakula magyar megfelelője a lüdérc, tette hozzá az operatőr-rendező, aki nem más, mint a vágyott szerető alakja. Ez a lüdérc nem a vér, hanem az életenergia elszívásával okozza a fiatal lányok sápadtságát, gyengeségét – éjszakánként ezért jelentkezik szexuális tormentorként. Erotikus aspektusa miatt tud mai napig aktuális maradni Drakula, tette hozzá Lakatos Róbert. Bár önkéntelenül összehasonlítjuk a későbbi filmkaraktereivel, fontos kiemelni, hogy a halott menyasszonyok, amelyek a Farkas Boglárka által rendezett részben láthatók, illetve az elrabolt, víziók által kínzott lány, Mary karaktere is egyezést mutat Kertész Mihály társ-forgatókönyvíró korábbi női karaktereivel.

Pálffy Tibor, aki a remake Drakuláját alakítja, kifejtette, hogy számára nagyon rokonszenves figura ez a szereplő, mivel számos lehetőséget magában rejtő archetipikus alak. Eleve nyitottan, prekoncepciók nélkül közeledett a projekthez, és nagyon kíváncsi volt a fiatalokra, akik a filmet készítették. Kiemelte, hogy a karakter kapcsán az általános félelemre, mint a korai horror koncepciójára is odafigyelt, számára maga Drakula félelme is fontos volt, nem csak az, hogy tőle félnek – ez a hátborzongató szereplő egyszerre hordoz magán állatias, nonhumán, élőhalott jegyeket és teljesen emberi tulajdonságokat. A Drakula félelme nagyon is emberi – tette hozzá.

Bár Molnár Enikő, aki a Mary szerepét játssza az eddig elkészült részletekben, nem volt jelen az eseményen, Pál Emőke színművésznő, a némafilmes színjátszás szakértője elmagyarázta, miben is áll az 1910-es évek filmjeinek színészi játéka. Alapvető különbségként emelte ki, hogy a filmgyártás kezdeti korszakában még nehezen különült el a színpadi színészi játék a filmestől, mivel a színészek nem voltak mindig tudatában annak, hogy a kamerának játszanak, széles gesztusokat használtak, nagyobbnak érzékelték a teret, valamint dominált a frontális elhelyezkedés és a nézőnek tilos volt hátat fordítani. Pál a századeleji erdélyi némafilmeket tanulmányozva felkutatta, hogy bizonyos gesztusok miért értelmezhetetlenek a mai ember számára – abban az esetben, amikor nincs hang –, ezek pedig régi színészoktató könyvek magyarázataiból és rajzaiból derültek ki.

A beszélgetést moderáló Blos-Jáni Melinda filmtörténész kihangsúlyozta a 10-es évek mainál sokkal teátrálisabb, túlzóbb színészi játékát, ugyanakkor rámutatott, ez a Drakula halála remake-ben nem érvényesül: a kamera közelebb kerül a nézőhöz, szemben a 10-es évek kistotál beállításával. Lakatos hozzátette, hogy a remake-ben a kamera nem mindig statikus, ez pedig a diákok döntése volt. A fejezetek egyébként különböznek, még akkor is, ha a főszereplők ugyanazok, de egyik erősíti a másikat, és az alkotók közül volt, aki régi kameratrükköket is használt. A háttérzenével kapcsolatosan sincs még konszenzus, tette hozzá.

A projektben rendezőként résztvevő Farkas Boglárka a kulisszatitkokról elárulta, hogy nagyon pontos, odafigyelést igénylő munkáról volt szó, mivel nem visszanézhető sehol az anyag, a celluloidra filmezés során ezért időre kellett kiszámolni, hogy Drakula mikor tűnjön el a képből, amikor a tükörképe nem látszik a díszletben (stoptrükk), illetve ez a tükör valójában csak egy keret volt, és a Mary tükörképe testdublőr. Mint mesélte, a „kollektív ártó nőseregek” ellensúlyozzák az ő fejezetében Mary szűzies, ártatlan karakterét. Az árvaság toposza, a védtelenség és kiszolgáltatottság mellett viszont a film mégis a Mary szubjektív tapasztalataira épül, az ő tudatát látjuk kivetülni a vászonra. Farkas elmondta, hogy némiképp merített mesteri disszertációjából is, amely a 70-es, 80-as évek mozijának iszonytató nőalakjait elemezte.

A horrorfilmek eleinte társadalomlélektani kivetülések voltak – összegezte Blos-Jáni. A Lajthay filmjét követő klasszikusok, a német expresszionizmus Nosferatuja (1922, Wilhelm Friedrich Murnau), vagy Dr. Caligarija (1920, Robert Wiene) is még műfajt megelőző filmek voltak. Ezek tulajdonképpen rémfilmek, amelyek a néző félelmének kollektív átélését segítették elő elsősorban. Lajthay Károly elveszett filmje esetében azonban egy korábbi filmnyelvet kell elképzelnünk, és a remake esetében is egy klasszikusokat megelőző esztétikát.