Dr. Fátyol Rudolf-emléktáblát avattak a szatmári filharmóniában

A Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia rendes heti, csütörtöki koncertjét megelőzően leplezték le a kulturális intézmény előterében a 2019-ben elhunyt dr. Fátyol Rudolf, a filharmóniában évtizedekig vezető tisztséget betöltő hegedűművész emléktábláját. A koncerten ez alkalommal az egykori igazgató emléke előtt tisztelegtek.

„Fátyol Rudolf örökre a szatmári kultúra egyik legfontosabb személyisége marad. Huszonkilenc évig állt a Dinu Lipatti Filharmónia élén, 35 éves vezető hegedűművészi pályafutása pedig hozzájárult a filharmónia nemzetközi presztízsének növeléséhez. A neves művész idén lenne 65 éves” – olvasható a filharmóniát fenntartó Szatmár Megyei Tanács Facebook-oldalán.

Fotó: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal

Az emléktábla leleplezését megelőzően mások mellett Kovács Pistuka Emőke, a filharmónia jelenlegi igazgatója szólt az egybegyűltekhez.

„Fátyol Rudolf hegedűművésznek, aki több mint két éve távozott el közülünk, a 29 éven át filharmóniánk igazgatójaként tanúsított elhivatottságával és áldozatvállalásával sikerült beírnia nevét a halhatatlan művészeinek sorába. Buzgóságának köszönhetően Fátyol Rudolfnak sikerült életben tartania ezt a kulturális intézményt, amellyel az ország kevés városa büszkélkedhet. Mindezen évek során a szatmárnémeti filharmónia a zenekultusz hagyományát folytatva, sikeresen lépett fel hazai és külföldi színpadokon, a város kultúrájának igazi hírvivőjeként. Szeretném hangsúlyozni, hogy a filharmónia igazgatójaként elért eredmények nem valósultak volna meg a Fátyol Rudolf szólista, a rendkívüli zenész vitathatatlan tehetsége nélkül, akinek előadásai végigkísértek a közel három évtized alatt” – mondta az igazgató.

A nagykárolyi Rudolf Fátyol Kulturális Egyesület egyébként már több eseményt tartott a hegedűművész szülővárosában az évforduló kapcsán. A szatmárnémeti emléktábla állítását a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal támogatta.

Fotó: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal

„Szatmárnémeti mindig is olyan város volt, ahol a kultúra fontos szerepet játszott az itt élők életében. Éppen ezért szinte természetes, hogy a Dinu Lipatti Filharmónia Románia egyik legjobb szimfonikus zenekarának az otthona. Azért fogalmaztam úgy, hogy »szinte természetes«, mert ehhez szükség volt egy olyan művészre és vezetőre, mint dr. Fátyol Rudolf, aki egész életét a zenének és a filharmóniának szentelte. (…) Dr. Fátyol Rudolfot mindenki szerette, ma pedig mindannyian megmutattuk, hogy tiszteljük az emlékét és becsüljük mindazt, amit Szatmárnémetiért tett” – szólt méltató beszédében Kereskényi Gábor polgármester.

Az emléktábla leleplezését követő előadás karmestere Adrian Petrescu volt, szólistája pedig Amira Abouzahra hegedűművész.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?