Díjátadóval és előadással zárult a nagyváradi Szigligeti Színház idei évada

Az öreg hölgy látogatása című előadással, majd a hagyományos társulati díjátadóval zárult a Szigligeti Színház 2021/2022-es évada a hétvégén. Az ünnepségen a szakmai és közönségdíjakat is átadták. Az évad életműdíját a színház vezetősége Meleg Vilmosnak ítélte meg. A közönségdíját több mint 400 néző szavazata alapján Kocsis Anna vehette át – tájékoztatott közleményében a társulat.

Nívódíjban a következő színművészek részesültek: Az öngyilkos és Az öreg hölgy látogatása című előadásban nyújtott alakításáért Hunyadi István, Az öngyilkos című előadásban nyújtott alakításáért Tasnádi-Sáhy Noémi, Az öreg hölgy látogatása című előadásban nyújtott alakításáért ifj. Kovács Levente, illetve szintén Az öreg hölgy látogatásában nyújtott alakításáért Fábián Enikő.

A zsűri különdíjában Tóth Tünde részesült, elsősorban a Csongor és Tünde című előadásban, Mirígy szerepében nyújtott alakításáért. A 35 év alatti művészeknek szóló Földes Kati-díjat a színház művészszemélyzetének szavazatai alapján Kocsis Anna vehette át. A díjat a tavaly kitüntetett Sebestyén Hunor adta át. A Kiss-Törék Ildikó alapította Varga Vilmos-díjban részesült F. Bathó Ida és Fábián Enikő színművész.

A Nagyvárad Táncegyüttes ebben az évadban bemutatott produkcióit Szalay Tamás táncművész, táncpedagógus, koreográfus, a Magyar Táncművészek Szövetségének ügyvezető titkára értékelte, aki a legjobb kortárstánc-művész díját Törteli Nadinnak, a legjobb néptáncos díját pedig Brugós Sándor Csabának ítélte oda.Fotó: Szitai Erzsébet

A színpadi kisegítő személyzet, a közönségszervezés és művészeti titkárság valamely tagjának szóló Nosz Botond-díjban részesült, a színház három társulatának szavazatai alapján, a Lilliput Társulat művészeti referense, Hanyecz-Debelka Mária. Aranyszilva-díjat kapott továbbá az intézmény három társulatának hangosítói – Haraji Pekó Adalbert, Hodu Péter, Jónucz Gábor és Zsurka József, illetve az idén alapított, női dolgozóknak szóló Aranytorta-díjat kapott Czégényi-Ghenț Adrienn fodrász.

A nézők és az önkéntesek sem maradtak ki a díjazottak közül, hiszen Aranybérlettel, vagyis a következő színházi évad összes előadására szóló bemutatóbérlettel jutalmazták Szilágyi Ibolya nézőt, a legszorgalmasabb önkéntesnek járó jutalom tortát pedig Oszaczky-Butkay Gergő vehette át.

A Szigligeti Társulat előadásait figyelő szakmai zsűri tagjai a következők voltak: Csoma Judit Jászai-díjas színművész, a Szigligeti Társulat egykori tagja, Papp Márta, a Színház- és Filmművészeti Egyetem beszédtechnika-tanára, illetve a nézők képviseletében Kemenes Eli.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?