Hétfőn hajnalban kiderül, kik kapják idén az Oscar-díjat

A díjátadók végleges listáját, melyen szerepelt már Lady Gaga, Chris Rock, Kevin Costner, Zoe Kravitz, Rosie Perez, valamint a tavaly a Minari című filmért a legjobb női mellékszereplő díját elnyerő Jun Ju Dzsung is, szerdán jelentette be a show két producere, Will Packer és Shayla Cowan. A 94. Oscar-díjátadó gálát március 27-én helyi idő szerint vasárnap este, közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban.

A világhírű teniszezők, Serena és Venus Williams, valamint testvérük, Isha Price az édesapjukról, Richard Williamsről szóló, a legjobb film díjára jelölt Richard király című film producerei.

Az Oscar-gálát március 27-én, vasárnap rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban. 2018 után először lesz házigazdája a műsornak, ráadásul egyszerre három: Amy Schumer, Wanda Sykes és Regina Hall. Jane Campion A kutya karmai közt című westernje kapta a legtöbb jelölést. A Magyarországon is forgatott, Dűne című sci-fije 10 díjra esélyes, melyben Sipos Zsuzsanna is versenyben van a díjra, látványtervezői kategóriában.

Fotó: közszolgálat.hu

A háromórás ceremóniát az amerikai ABC csatorna élőben sugározza helyi idő szerint este 8-tól (közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban), és több mint 200 országban és térségben is látható majd.

A legjobb film kategóriába tíz film került: A kutya karmai közt mellett a Belfast, a CODA, a Ne nézz fel!, a Drive My Car, a Dűne, a Richard király, a Licorice Pizza, a Rémálmok sikátora és a West Side Story jutott be a mintegy tízezer tagot számláló filmakadémia szavazatai alapján.

Eredményt hirdetnek továbbá a legjobb színész és színésznő, női és férfi mellékszereplő, animációs filmek, nemzetközi filmek, dokumentumfilmek kategóriában, de díjazzák a legjobb rendezőt, filmzenét és forgatókönyvet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?