A Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb előadása látszólag Bizáncról szól, azonban burkoltan a romániai ’89-es forradalomat veszi górcső alá, Páskándi Géza regényszerű esszéje alapján.  

Az év utolsó bemutatójára készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház, ennek kapcsán tartottak sajtótájékoztatót szerdán, amelyen jelen volt Szabó K. István rendező, az előadás dramaturgja, Bessenyei Gedő István, Kiss Borbála díszlettervező, Bianca Imelda Jeremias jelmeztervező és Sinkó Ferenc, aki a színpadi mozgásért volt felelős. A sajtótájékoztatót, melyen részt vett az előadásban játszó legtöbb színész is, Tompa Gábor igazgató nyitotta meg.

Szinte ötven év után viszik újra színpadra Páskándi Géza művét. A szövegre maga a rendező talált rá egy antikváriumba néhány évvel ezelőtt, és az írásban lévő mérhetetlen düh keltette fel a figyelmét. Páskándi Géza az egyik legjelentősebb erdélyi költőnk, próza- és drámaírónk volt, akit meghurcoltak a kommunizmusban, hat évig volt politikai fogoly. Bár a ’80-as években emigrált Magyarországra, mégis eszméletlen tisztán és élesen átlátta a ’89-es eseményeket.

Szabó K. István elmondása szerint Páskándi „kiszabadulván a rendszerből, de soha nem tudván elszabadulni a hazájától, a ’89-es események kapcsán végre szabadon kiírhatja magából azt, amit ő valamiféle elégtételként él meg”: a rezsim vezetői egyszer csak elveszítik hatalmukat, és akkor majd megfizetnek tetteikért. Az eredeti műben van színház is, van esszé is, „van benne valamiféle prófécia is, hiszen úgy tekint a jövőbe, hogy sajnos minden szava igaz, és most harmincöt év után azzal találjuk szembe magunkat, hogy nem lett jobb a helyzet, sőt egyre rosszabb” – állítja a rendező, Hozzáteszi, hogy „torzuló, groteszk, önmagából kiforduló világban élünk, és ugyanott tartunk, mint a siratóasszonyaink: azt se tudjuk, kit sirassunk, mert nem tudjuk, hogy ki a miénk és ki nem”.

Ami a szöveg színpadra való átdolgozását illeti, rengeteg munka volt benne, hiszen egy iszonyúan sűrű anyagról van szó, amiben kevés a történet. A dramaturg, Besenyei Gedő István maga is megkérdőjelezte eleinte azt, hogy lehet ebből a műből színdarabot írni, de végül sokszoros szűrés segítségével meglett a végleges szövegkönyv. Bár Ovidiu Iloc zeneszerző nem volt jelen, mégis elkerülhetetlen volt a zenei világ témája, hiszen ez az egyik esszenciája az előadásnak. Szinte végig jelen van egy úgynevezett „anti-kórus”, siratókórus, mely énekével megalapozza az előadás hangvételét. Több színész is a zenei hangzásokat, a kórust emelte ki a legizgalmasabb tapasztalásként, amelynek akár csapatösszekovácsoló ereje is volt.

Kiss Borbála, az előadás díszlettervezője igyekezett ezt a súlyos és sűrű témát ellenpontozni a díszlettel, éppen ezért könnyed, légiesebb elemeket álmodott meg. Törekedett arra, hogy megmutassa a bizánci kort, a monumentalitásra fektette a hangsúlyt. A jelmeztervező Bianca Imelda Jeremias, a dramaturghoz hasonlóan eleinte nem látta át teljesen a kivitelezést, hiszen az előadásban huszonkét színész folyamatosan átöltözik, legalább kétszer, de többen akár négyszer-ötször is. Az jelmezek természetesen tartalmaznak bizánci elemeket, ugyanakkor megjelennek a ’80-as évek részletei is, ezek mind felismerhetőek. A jelmeztervező szerint igyekezett finoman összehozni a két korszakot, hogy ne legyen egy masszív történelmi kép, amit a néző lát, a lényeg inkább az üzenet dekódolhatósága.

A sajtótájékoztató a színészek véleményezésével zárult, amelyben megosztották a próbafolyamat számukra legkiemelkedőbb aspektusát, illetve sokan megosztották valódi megéléseiket a ’89-es forradalmat illetőleg.

A Pornokrácia ősbemutatója december 15-én, vasárnap 19 órától lesz a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében, a következő előadások pedig 18-án és 28-án tekinthetők meg. Bár az ősbemutatón már teltház van, a további előadásokra ITT lehet jegyet váltani.