Elhunyt Csíky András színművész

Életének 94. évében elhunyt Csíky András Kossuth-, Jászai Mari-díjas és UNITER-életműdíjas színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja – közölte szombaton a gyászhírt a Szamos-parti színház.

Az 1930. augusztus 25-én, Székelyudvarhelyen született művész a 20. század második felének egyik legmarkánsabb erdélyi magyar színészegyénisége volt – fogalmazott Facebook-bejegyzésében a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Csíky András | fotó: Ilovszky Béla/Theater.hu

Szakmai tanulmányait Kolozsváron végezte 1949 és 1953 között, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. Alapító tagja és vezetője volt a Nagybányai Állami Színház magyar tagozatának, a társulat Szatmárnémetibe költözése után pedig a Szatmári Állami Magyar Színház (később Északi Színház) tagja, 1960 és 1969 között igazgatója. 1977-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, örökös tagja. Később a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata is örökös tagjává avatta.

Egyik újraindítója volt 1990 után a kolozsvári magyar nyelvű színészképzésnek, és éveken át a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színházi Tanszékén tanított. Emlékezetes alakításai között az egyetemes drámairodalom nagy szerepeinek egész sorát találjuk. Az ő nevéhez fűződik például John Osborne Dühöngő ifjúságának első romániai bemutatója (Jimmy Porter). Jelentős alakításait román és magyar filmekben egyaránt láthatjuk, többek között a Liviu Ciulei rendezte Akasztottak erdeje című kétrészes filmeposzban, amely az 1965-ös cannes-i filmfesztiválon az egyik legjobb alkotásnak bizonyult. A kétezres évek második felétől kezdődően fokozatosan visszavonult, 2008 óta nem vállalt fellépéseket.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház saját hallottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?