Fiatal színészeket támogat Kossuth-díja összegéből Csíky András

Alapítványt hoz létre a 2021 márciusában kapott Kossuth-díjával járó pénzjutalomból Csíky András színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja, jelentették be pénteken a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán szervezett díjátadó ünnepségen.

Mivel a Kolozsváron élő 91 éves színművész egészségi állapota, illetve a járványhelyzet veszélyei miatt nem utazhatott Budapestre, hogy átvegye a legmagasabb magyar állami kitüntetést, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán szervezték meg az ünnepélyes díjátadót október 15-én. A díjazott itt sem lehetett jelen, de az eseményről filmfelvételt készítettek, amit később levetítenek neki.

Csíky András színművész | forrás: Filmtett.ro

Csíky András a róla készült felvételekkel volt mégis jelen az eseményen: a közönség hallhatta, ahogy József Attila A Dunánál című versét szavalja a Román Közszolgálati Televízió archív felvételén, illetve megnézhette a Duna Televíziónak adott korábbi interjújának egy részletét is.

Áder János köztársasági elnök adományozó üzenetét Mile Lajos kolozsvári főkonzul tolmácsolta, eszerint „Csíky András Jászai Mari-díjas színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során az erdélyi magyar színházművészetben művészként és tanárként betöltött jelentős szerepe, valamint a magyar, illetve a világirodalom legjelentősebb drámai szerepeiben nyújtott megrendítő alakításai elismeréseként” kapta meg a Kossuth-díjat.

A laudációt Laczkó-Vass Róbert színművész, Csíky András tanítványa és kollégája fogalmazta meg. Felidézte, amint a díjazott „sokat látott Zeuszként” figyelte tanítványait a kolozsvári színészmesterség órákon, ahogy segített értelmezni egy-egy bonyolult monológot, visszaemlékezett a pillanatra, amikor a Kolozsvári Állami Magyar Színház fiatal színészeként először állhatott színpadra egykori tanárával A vasárnapi iskolában, és megemlítette Csíky felejthetetlen anekdotázásait a nagybányai, szatmári színházalapítás éveiről.Laczkó-Vass Róbert színművész felolvassa tanára, Csíky András laudációját | fotók: Kiss Gábor

A Kossuth-díjat Csíky András távollétében Köllő Katalin színikritikus vette át. Miután tolmácsolta a díjazott köszönetét és elnézéskérését távolmaradása miatt, bejelentette, a színművész akaratából a Kossuth-díj összegéből alapítvány jött létre.

A Csíky András Alapítvány elsődleges célja az erdélyi magyar színművészet támogatása, ezen belül pedig az ifjú színművészek segítése, oktatásuk támogatása, hosszú távon pedig egy szakmai díj létrehozása, közölte a jelenlévőkkel Somai László ügyvéd. Az alapítvány elnöke Köllő Katalin, a kuratórium tagjai rajta kívül Laczkó-Vass Róbert színművész és Somai László ügyvéd, a létrehozandó díj odaítélésére pedig szakmai kuratóriumot kérnek majd fel. Az alapítványt támogatni is lehet, hívták fel a figyelmet. A Kossuth-díjjal járó pénzjutalom összege a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal által évenként számított országos nettó nominál átlagkereset ötszöröse, 50, illetve 100 ezer forintra való felkerekítéssel, 2021-ben 19,3 millió forint.Csíky András színművész nevében Köllő Katalin színikritikus vette át a Kossuth-díjat Mile Lajos főkonzultól | fotó: Kiss Gábor

A színművész, színházalapító, színészpedagógus Csíky András 1930. augusztus 25-én született Székelyudvarhelyen. A kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett diplomát 1953-ban. Még abban az évben egyik alapítója, vezetője volt a Nagybányai Állami Színház magyar tagozatának. 1956-ban a magyar társulat Szatmárnémetibe költözött és Szatmári Állami Magyar Színház néven működött tovább.

Csíky András 1960 és 1969 között a színház igazgatója volt. 1977-től a Kolozsvári Állami Magyar Színházban játszott. Az 1990-es években a kolozsvári magyar nyelvű színészképzés egyik újraindítója, éveken át a Babes-Bolyai Tudományegyetem Színházi Tanszékének tanára volt. A 2000-es évektől a színháztól fokozatosan visszavonult, 2008-tól már nem vállalt fellépést. A kolozsvári teátrum örökös tagja lett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?