Elhunyt Tordai Tünde Tekla színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház  társulatának tagja

Évekig tartó, de méltósággal, hittel és reménységgel viselt szenvedés után, életének 54. évében elhunyt Tordai Tünde Tekla színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja – hozta nyilvánosságra pénteken a teátrum.

Tordai Tekla tanulmányait 1990 és 1994 között a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán végezte, 1994. szeptember 1-jétől volt tagja a kolozsvári társulatnak. Az utóbbi években a Hegedűs a háztetőn, az Oidipusz, az Angyalok Amerikában és az Illegitim című előadásokban láthatta a közönség, filmen pedig Moldovai Katalin Elfogy a levegő című alkotásában.

„Jókedvét, biztató szavait, mosolyát, csillogó szemeit, megértő humorát, segítőkész szülői és baráti szeretetét örökre szívünkben őrizzük” – írja búcsúzójában a gyászoló család.

„Szeretett kollégánk, Tordai Tekla gyászszertartására február 1-jén, csütörtökön, kerül sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában római katolikus szertartás szerint, ezt követően innen kísérjük utolsó útjára drága halottunkat a Házsongárdi temetőbe. A szertartás kezdési időpontjáról a későbbiekben adunk tájékoztatást” – olvasható a színház oldalán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?