„Az igazság békét teremt” – Hamarosan kezdődik az Ars Sacra fesztivál Nagyszebenben

A nagyszebeni Ars SACRA fesztivál kilenc napos műsorában 10 kiállítás, 4 szakrális séta, Nyitott Templomok Napja, több mint 20 előadás és koncert, illetve a Szent László király című konferencia szerepel.

A Nagyszebenben szeptember 14. és 22. között második alkalommal megszervezett Ars SACRA fesztivál különlegessége, hogy hat különböző felekezetű történelmi egyház összefogásával valósul meg. A tavalyi, három napos rendezvény sikerének köszönhetően a helyi önkormányzat, illetve a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatását is elnyerte az Ars SACRA fesztivál és a műsorok száma gazdagabb lett.

Forrás: Ars Sacra fesztivál

A fesztivál célja felszínre hozni az európai kultúra zsidó-keresztény gyökereit, a kultúra mélyén nyugvó szakralitást, a művészet majd minden ágában, elősegítve a lelkek felemelkedését és spirituális egységét. Az Ars Sacra Fesztivál minden év szeptemberének harmadik hetében, a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódva igaz, örök értékeket kínál.

A részletes program a fesztivál honlapján olvasható.

2024. szeptember 14. és 22. között hat nagyszebeni, történelmi egyházközség kapcsolódik a szakrális művészetet bemutató rendezvényhez. A második nagyszebeni Ars SACRA fesztiválon egy magyar nyelven idegenvezetett Szakrális Séta is szerepel a programok között. A séta házigazdája Balázs Enikő tanárnő. A helyek száma korlátozott, Google Forms jelentkezési űrlap kitöltésével lehet helye(ke)t foglalni. További részleteket a fesztivál honlapján lehet találni.

2007 óta minden év szeptember harmadik hetén, a Kulturális Örökség napjaival egy időben megrendezésre kerül az Ars Sacra Fesztivál kísérőrendezvényeivel, a Nyitott Templomok Napjával. A Budapestről indult kezdeményezés országossá lett, majd határokon átívelve próbálja egyre nagyobb körben hirdetni és erősíteni a valódi értékek: a szép, jó és igaz iránti igényt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?