„A szépet, a jót és az igazat kell képviselni” – Szakrális művészetek fesztiválja kezdődik Nagyszebenben

A szakrális művészetek változatossága és az örökérvényű értékek kerülnek középpontba szeptember 15–18. Között Nagyszebenben. A HíD Szebeni Magyar Egyesület első alkalommal szervezi meg az Ars Sacra névre keresztelt fesztivált, amely minden felekezet művészetének teret ad. Serfőző Levente, a HíD Egyesület elnöke mesélt nekünk az eseményről.

Első alkalommal szervezi meg a HíD Szebeni Magyar Egyesület az Ars Sacra fesztivált Nagyszebenben, amely a szakrális művészeteket állítja középpontba. Serfőző Levente, az egyesület elnöke elmondta, ez az esemény egy tizenhét éve létező fesztivál, mely Budapestről indult, és azóta igencsak sok ország kapcsolódott hozzá. Idén első alkalommal Nagyszeben is megszervezi, ami nem véletlen, hiszen a város egyik kiemelkedő jellegzetessége, hogy hatalmas a vallási és etnikai sokszínűség: a régi Mészárosok utcájában (ma Mitropoliei) például öt felekezet temploma is megtalálható, ezen kívül érdekesség, hogy úgy az ortodox templomot, mint a zsinagógát magyarok tervezték és építették.

Fotó: Ars Sacra honlapja

Serfőző Levente elmondta, hogy több ponton is kapcsolódtak a budapesti kezdeményezéshez. Kiemelte, hogy a lényeg itt nem a vallásokon és a különböző felekezeteken van, hanem azoknak a művészetén, és a művészetüknek a változatosságán. Majdnem minden egyházközösség bekapcsolódott saját rendezvényekkel és programokkal, a szász közösség előadókat hívott, a szervezők pedig minden ötletet és elképzelést szívesen fogadtak, hogy ezek által lehessen még színesebb a fesztivál.

Az érdeklődés már azelőtt hatalmas, hogy a fesztivál egyáltalán elkezdődött volna. Serfőző Levente elmondása szerint eredetileg egyet terveztek, de olyan sok volt a jelentkező, hogy ennek fényében két szakrális sétára is sor kerül majd, amelyeket dr. Răzvan Pop nagyszebei történész vezet.

A kis lélekszám miatt az általában zárva lévő református templomot és a zsinagógát is megnyitják erre a néhány napra, reggel tíz órától este nyolc óráig ezek is szabadon látogathatók lesznek.

Öt kiállítás is megtekinthető lesz a fesztivál ideje alatt, köztük Orth István Ars Sacra by Orth István című kiállítása is. Serfőző Levente szerint ez az egyik legjobb példája annak, amit a fesztivál képvisel, hiszen a nagyszebeni születésű művész teológus és képzőművész is egyben, így igazán tökéletesen tudja megmutatni mindazt, amit szakrális művészetnek nevezünk.

Serfőző Levente elmondása szerint éppen Nagyszeben etnikai és vallási sokszínűségéből kiindulva régen is nagy hangsúly volt az ökumenizmuson, ám ez valamikor és valahol, talán a dogmák miatt elakadt. Örül, hogy a művészet által újra össze lehet kapcsolni a felekezeteket, hiszen ezáltal visszatérhetünk az egyetemes értékekhez, az igaz, a jó és a szép képviseletéhez, ehhez pedig minden felekezet örömmel kapcsolódott.

Részletes programot az Ars Sacra fesztivál weboldalán olvashatnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?