banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Az Arcadia vonósnégyes koncertezik a kolozsvári Vallásszabadság Házában

Sabin Argintaru hegedűművész vendégszereplésével koncertezik az Arcadia Vonósnégyes május 28-án 19 órától a kolozsvári Vallásszabadság Házában. Az eseményen román és más európai kortárs zeneszerzők műveit hallgathatja a közönség.

Az Arcadia Vonósnégyes kiemelt célja – a klasszikus zene népszerűsítése és tapasztalataik megosztása a jövő zenészgenerációjával – vezetett az Arcadia kamarazenei mesterkurzusának (Arcadia Chamber Music Classes) létrehozásához. A mostani koncertjük Sabin Argintaru hegedűművész vendégszereplésével is ehhez az elképzeléshez kapcsolódik: az Arcadia Mastering Lab elnevezésű, kolozsvári és bukaresti koncertekkel meghívottjuknak lehetőséget biztosítanak az összeforrott formációval való együttjátszásra, illetve annak a perspektívának a megismerésére, amely a kamaraművek előadásának minden részletére kiterjed. Műsoron román művek, illetve az Európai Zeneszerzők és Dalszövegírók Szövetsége által javasolt, más európai, kortárs zeneszerzők szerzeményei lesznek hallhatók – írják közleményükben a szervezők.

Forrás: Kolozsvári Magyar Napok

Az Arcadia Vonósnégyes – Török Ana (hegedű), Răsvan Dumitru (hegedű), Traian Boală (brácsa) és Török Zsolt (cselló) – a 8. Oszakai Nemzetközi Kamarazene-verseny (2014), a Wigmore Hall Londoni Nemzetközi Vonósnégyes verseny (2012), a 10. Almere-i Nemzetközi Kamarazene- verseny (2011), valamint a Hamburgi Nemzetközi Kamarazene-verseny (2009) győzteseként néhány esztendő alatt nemzedéke egyik legünnepeltebb kvartettjévé nőtte ki magát.

A formáció tagjai a Bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetem posztgraduális képzésének végzettjei, az Európai Kamarazenei Akadémia alumni tagjai. A világ minden táján felléptek már, többek között a frankfurti Alte Operben, a montreali Pollack Hallban, az amsterdami Concertgebouwban, a londoni Wigmore Hallban, a tokiói Suntory Hallban, az oszakai Izumi Hallban, a Bécsi Musikvereinben, a Berlini Konzerthausban, a párizsi Salle Gaveau-ban, Tel-Avivban, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a George Enescu Nemzetközi Fesztiválon, a párizsi Cité International des Artson, a Mecklenburg Vorpommern Fesztiválon stb.

A vonósnégyes 2015 márciusában debütált a BBC3 rádióban a Wigmore Hallban adott koncertjük élő közvetítésével, illetve 2015 áprilisától napjainkig ők a bukaresti Tinerimea Română Nemzeti Művészeti Központ állandó kvartettje.

Az Arcadia 2017-től együttműködik a neves Chandos kiadóval, amellyel közösen a Bartók Béla összes vonósnégyesét tartalmazó albumot adtak ki. A dupla CD-ről a legfontosabb szakfolyóiratokban dicsérő kritikák jelentek meg, valamint a Diapason és a Classica magazinok 5 csillaggal tüntették ki. A Chandos kiadóval való együttműködés egy új, különleges projektet is hozott, mégpedig a Mieczysław Weinberg által komponált 17 kvartett felvételét, egy hat lemezből álló sorozatot, amelyek a következő években jelennek meg. A 2021 januárjában megjelenő első album 2021 tavaszán elnyerte a Preis der deutschen Schallplattenkritik (Német Lemezkritikusok díját), és jelölték az ICMA 2022 (International Classical Music Awards) versenyre, ahol a kamarazenei kategória döntőjébe jutott. A 2022 májusában megjelent második albumot a Financial Times méltatja, dicséri az Arcadia Vonósnégyes első osztályú előadását, illetve döntős lett a Limelight Recording of the Year 2022 kamarazenei kategóriájában, az idén áprilisban megjelent harmadik album pedig a Diapason d’Or díjat kapta.

Sabin Argintaru/ Forrás: Facebook

A hangverseny meghívottja, Sabin Argintaru hegedűtanulmányait Temesváron kezdte, majd a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián folytatta, később egy Erasmus+ ösztöndíjnak köszönhetően az ausztriai Grazban, az Universität für darstellende Künstön tanult. Számos országos fesztiválon és versenyen vett részt és nyert díjat szóló– és kamarazenei előadásban, illetve neves hegedűművészek mesterkurzusain vett részt. 2022 óta tagja a SoNoRo Interferences projektnek, ahol a kamarazene legnagyobb személyiségeivel együtt ad hangversenyeket Olaszországban és Németországban. Szólistaként fellépett temesvári, aradi és kolozsvári zenekarokkal is. Jelenleg a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia tagja és a Gheorghe Dima Zeneakadémia mesterképzős hallgatója dr. Răsvan Dumitru professzor osztályában.

Az eseményt az Európai Zeneszerzők és Dalszövegírók Szövetsége, az Európai Kortárs Zeneszerzők Zenekara és a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetsége szervezi. A kolozsvári koncert az Idea Könyvtérrel közös partnerségben jön létre.

A koncertre a belépés ingyenes.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?