Mindig időszerű, mindig kortárs – Bach-maraton Kolozsváron

Harmadik alkalommal szervezték meg a Bach-maratont Kolozsváron. A zeneszerző születésnapja alkalmából az evangélikus Pietati templomban egész csütörtökön hangversenysorozattal várták az érdeklődőket.

Március 21-én, Johann Sebastian Bach születésnapján immár harmadik alkalommal töltötte meg a zene a kolozsvári evangélikus Pietati templomot. A zeneszerző alkotásainak változatos és színes válogatását neves meghívottak előadásában hallgathatta meg a közönség. A reggeli óráktól egészen estig tartó hangversenysorozaton a szervezők adományokat gyűjtöttek a kürpödi barokk orgona megmentésére és felújítására, mely, ha minden jól alakul, a Pietati templomban talál majd új otthonra.

Forrás: Az esemény Facebook-oldala

Horváth Zoltán, az esemény főszervezője elmondta, hogy rögtön a templom tatarozása és az orgona felújítása után, évekkel ezelőtt úgy érezték, vissza szeretnének adni valamit ebből a kincsből Kolozsvárnak. Johann Sebastian Bach lutheránus volt, így – fogalmazott a főszervező – a lutheránus egyháznak kötelessége ápolni a szellemi örökségét. Ebből a két gondolatból született meg a Bach-maraton ötlete, melyhez első perctől óriási segítséget nyújtott a kolozsvári közösség. Horváth Zoltán úgy fogalmazott, hogy ez a város egy olyan zenei központ, ahol megvan a megfelelő kapcsolati háló és a zenész társadalomnak az a kasztja is, akik magukra tudják vállalni egy ilyen jellegű esemény megszervezését.

Ahogy minden évben, idén is számos fiatal zenész, diák állt ki a közönség elé. Horváth Zoltán elmondta, hogy számukra mindig is kiemelten fontos volt, hogy a legtehetségesebb ifjú zenészek lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra, és együtt játszhassanak a szakma által elismert nagy művészekkel. Partneri kapcsolatot alakítottak ki a város zeneiskoláival, így évről-évre több diák kap bemutatkozási lehetőséget a Pietati templomban.

Forrás: Az esemény Facebook-oldala

Horváth Zoltán kiemelte, az idén egy különlegességgel is készültek, hiszen a záró koncert első alkalommal egy vokálszimfónikus hangverseny. Három nagyon ritkán elhangzó kantáta került műsorra, ezzel is hangsúlyozva Bach zenéjének sokszínűségét és egyediségét.

Az egész napon át tartó hangversenysorozat záró koncertje előtt is zsúfolásig telt a templom: rengetegen voltak kíváncsiak a Bach-maraton utolsó hangjaira. A koncert kezdete előtt Gheorghe András, az OTP Bank Románia nemzetközi irodavezetője, az esemény főtámogatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd Ciprian Vasile Olinici vallásügyi államtitkár mondta el ünnepi beszédét. Mindketten kiemelték, fontos, közösségmegtartó erejük van az ilyen rendezvényeknek, Johann Sebastian Bach zenéje pedig nem csupán kimagasló művészetet, hanem Istennel való kapcsolatot is jelent.

A szerző saját felvétele

Az eseményen ünnepi beszédet mondott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. Mint fogalmazott, sokféle jelentése van annak, ha az ember belép egy templomba. Ilyenkor egy kicsit eltávolodunk a profántól, és ha rövid időre is, de magunk mögött tudjuk hagyni a kinti világot. Hangsúlyozta, számára mindig hatalmas öröm látni, hogy az evangélikus Pietati templom egyszerre ad teret a hagyományos istentiszteleteknek és ilyen jellegű kulturális eseményeknek is. Úgy fogalmazott, hogy Bach olyan a reformációnak, mint Mátyás király Kolozsvárnak. Meghatározza. Mindig időszerű, mindig kortárs, aki maga alkotta meg saját szabályait. Művészetté emelte az improvizációt, ezzel a mai jazz zene előfutárává vált. Mint mondta, a zene mindig is szerepet játszott a vallásban, és szoros kapcsolatban állt a hittel, a lutheránus egyház pedig egy olyan komolyzenei hagyományt teremtett a Kincses városban, amelyre méltán lehetünk büszkék.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?