Egy átlagos angol anyanyelvű 1 100 órát kell szánjon arra, hogy eredetiben olvashassa Kosztolányit vagy Márait.

Nem állja meg a helyét a viszonylag sok, Magyarországon vagy Erdélyben megfordult külföldi által osztott vélekedés, mely szerint a magyar a roppant nehezen megtanulható nyelvek közé tartozik. Az amerikai követségek alkalmazottait a helyi nyelvre tanító Külföldi Szolgáltatások Intézete (FSI) az angol anyanyelvűek számára közepesen nehezen elsajátítható nyelvek között tartja számon a magyart.

Az intézmény nemcsak írott és audio anyagokkal segíti a tanulni akarókat, hanem becsléseket is közöl azt illetően, átlagban hány óra szükséges egy adott nyelv esetében az „általános kompetencia” megszerzéséhez az írás és a beszéd terén.

A FSI szerint az angol anyanyelvűek legkönnyebben a hollandot, a norvégot, valamint az újlatin nyelveket tanulják meg. Ezek elsajátításához 600 órára van szüksége egy átlagos lingvisztikai tehetséggel rendelkező egyénnek. Az újlatin nyelveken belül is létezik egy nehézségi sorrend: spanyolul és olaszul a legkönnyebb megtanulni, a portugál már nagyobb kihívást jelent, de még mindig egyszerűbb, mint a francia. E rangsor fényében némi értelmet nyer a viccesnek szánt megállapítás, mely szerint a holland nyelv úgy hangzik, mintha egy részeg angol matróz beszélne németül.

A nemeknek, az eseteknek és a szigorú szórendnek betudhatóan a német már nagyobb erőfeszítést, 750 órát igényel. Eggyel nagyobb nehézségi fokon helyezkedik el a maláj és a szuahéli. Előbbi az Dél-Kelet-Ázsiában, mint az angol globálisan, míg utóbbi Kelet-Afrika közvetítő nyelve, amelyet tucatnyi országban kb. 130 millióan beszélnek, elsöprő többségük idegen nyelvként. A malájul tanulóknak a többes szám nem okoz fejfájást, azt ugyanis az egyes számú alak megduplázása jelzi: a könyv malájul buku, míg a könyvek buku-buku. A szuahéli és a maláj megtanulására 900 órát kell szánni.

Egy szinten az orosszal

A FSI szerint a magyar nyelv megtanulásához 1 100 óra szükséges, a nehézsége főként annak agglutináló jellegéből, vagyis az eredeti jelentést megváltoztató szóvégi toldalékok használatából fakad. Bár indoeurópai nyelv, mivel nem a latin ábécét használja, ezért a görögre szintén 1 100 órát kell szánni. Ugyanennyi tanulási idővel számoljon az is, aki eredetiben szeretné olvasni Tolsztojt és Dosztojevszkijt.

A magyar és az orosz azonban nagyságrendekkel könnyebb, mint az arab, a mandarin (kínai) és a japán, ez utóbbiak elsajátítása minimum 2 200 órát igényel. Az arab esetében a jobbról balra történő olvasás és a mássalhangzók hiánya az írott szövegből jelentheti a legnagyobb nehézséget, ám ezekért kárpótolhatja az embert, hogy az izzadás öt fokozatát tudja majd megnevezni ezen a nyelven, illetve megismerhet közel 100, a teve milyenségét jelölő szót.

A japánul tanulók életét az írásjelek és a kétfajta szótagolási rendszer keserítheti meg, valamint az, hogy van egy „férfi”, illetve egy „női” nyelv, s nemtől függetlenül, mindkettőt érteni kell. A kínai esetében az írásjegyek és a kiejtési tónusok jelentik a fő kihívást, ez utóbbiak ugyanis teljesen más értelmet adnak ugyanannak a szónak.