A birodalom visszavág – Mikházán

Gladiátorok fognak összecsapni, rabszolgákat árvereznek, divatbemutatót, borkóstolót tartanak és előadást a gasztronómiáról, kézműves-műhelyekbe várják a gyerekeket és a felnőtteket is, bemutatják, hogy hogyan éltek kétezer évvel ezelőtt – körülbelül ez és még sok haasonló és érdekes program vár mindazokra, akik augusztus 8-án, szombaton kilátogatnak Mikházára.

A birodalom visszavág! a mottója az idei Római Fesztiválnak, amelyet Mikházán szervez a Maros Megyei Múzeum közösen a Mikházi Csűrszínházi Egyesülettel, a nyárádremetei polgármesteri hivatallal, az Artecotur Egyesülettel, az Unitarcop Egyesülettel, a Teleki Tékával és a Római Limes európai kultúrtérrel közösen. A program elkészült, a szervezők csütörtökön sajtótájékoztató keretében ismertették annak egyes pontjait, felhívták a figyelmet az újdonságokra.

Pánczél Szilamér régész, a múzeum munkatársa, ötletgazda és a rendezvény egyik fő szervezője elmondta, a római civilizációval ismerkedhetnek azok, akik Mikházán töltik a szombatot, azzal a kultúrával, művészettel, gasztronómiával, ami ezelőtt több mint 1500 évvel azon a vidéken élő volt. Mikháza jelenlegi határában állt egykor a laktanya, ahol több mint kétezer római katona állomásozott. Attól nem messze, ahol a mai település áll, volt a fürdő. A mikháziak a helyet várnak, Tündér Ilona várának, várhelynek nevezik, évszázadok óta ugyanis szántáskor gyakran kifordult a földből egy darab tégla, cserép, vagy más használati tárgy maradványa. A Maros Megyei Múzeum munkatársai a római limes feltárását célzó projekt során régészeti ásatásokat végeztek több küölföldi egyetem munkatársával és hallgatójával közösen. A szántóterületet azóta már kivonták a mezőgazdasági használatból, szombaton megtekinthető az egykori laktanya alapja, annak maradványaival.

Az idei Római Fesztivál helyszíne a Csűrszínház, annak udvara és kertje lesz, illetve az egykori ferences kolostor és templom udavara, ahol reneszánsz-kori foglalkozásokra várják a szervezők az érdeklődőket. A Csűrszínházban előadásokat tartanak, az udvaron kézműves műhelyek, bórkostolás, „rabszolgavásár” működik, a kertben bemutatkoznak a gladiátorok és összemérik erejüket, míg a reneszánsz helyszínen régizene koncerten lehet megpihenni. Az egykori szerzetesek műhelyeibe is betekinthetnek a látogatók, vagy részt vehetnek a vezetett sétán a templomban és a templom alatti kriptában. A kolostornak egykor jelentős könyvtára is volt, amit nemrég találtak meg és amelyet a Teleki Tékában konzerváltak és őriznek most. A könyvekről is lesz egy kiállítás, ahol az érdeklődők kérdéseire válaszolnak a szakemberek – tájékoztatott Márton Krisztina restaurátor, a Téka munkatársa.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?