Szenik Ilona kolozsvári néprajzkutató 35 éves gyűjtőmunkájának eredményét egyelőre csak korlátozott példányszámú, DVD-vel ellátott könyv formájában, szakmai körökben terjesztik, de tervezik az internetes közzétételét is.

„Fontos lenne, hogy megfelelő szakmai tálalásban visszakerüljön a néphez, amit a néptől gyűjtöttek” – utalt a digitalizálás és az internetes közzététel fontosságára Richter Pál, az MTA BTK Zenetudományi Intézetének igazgatója a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban szervezett szerda esti könyvbemutatón. Az általa vezetett intézmény népzenei archívuma a Hungaricana közgyűjteményi portálon keresztül online is elérhető, kereshető. Az itt hallgatható erdélyi anyagot egészítené ki jelentős mértékben a Román Akadémia Folklór Archívumában őrzött anyag, amennyiben interneten is közzétennék. Fontos lépés effelé, hogy elkezdődött a gyűjtemény digitalizálása.

Kallós Zoltán, Almási István és Jagamas János mellett Szenik Ilona az erdélyi népzenekutatás egyik legtevékenyebb alakja, akiről László Ferenc muzikológus azt írta 1984-es nyugdíjazásának alkalmából az Új Életben: „az első és mindmáig egyetlen magyar népzenekutató, aki Romániában zenetudományos doktorátust szerzett, az a magyar népzenekutató, akitől a legtöbbet olvas a román szakma, és akitől a legtöbbet olvasunk magyarul a román népzenéről”. A munkásságát összegző kötet a Román Akadémia Folklór Archívuma, az MTA BTK Zenetudományi Intézete és a Hagyományok Háza kiadásában jelent meg, ugyanabban a sorozatban, amelyben korábban Szenik Ilona férje, Jagamas János népzenei gyűjteményét, valamint Magyarózd és a Sóvidék népzenéjét bemutató köteteket közzétették.

A közzétett gyűjtemény DVD-melléklete 4441 dallamváltozatot, 3731 hangklipet, 2653 kéziratoldalt, 77 fotót, 1 térképet tartalmaz, ezt pedig Pávai István és Gergely Zoltán magyar-román-angol nyelven olvasható tanulmánya, illetve Szenik Ilona bibliográfiája kíséri. A DVD-n azok a digitalizált, 1950 és 1985 közötti hangfelvételek kereshetők több kritérium szerint, és hallgathatók meg, amelyeket vagy maga Szenik Ilona gyűjtött, vagy jelen volt a gyűjtésüknél. A legtöbb népdal magyar, de vannak román, cigány, szász, illetve vegyes, magyar-román anyagok is, amelyek Avas, Szamos mente, Szilágyság, Bihar, Kalotaszeg, Mezőség, Maros-Küküllő vidéke, Felső-Maros mente, Székelyföld, Moldva tájegységekről származnak, műfajilag pedig világi és egyházi dalok, balladák, népszokásokhoz kapcsolódó dallamok, hangszeres táncdallamok találhatók köztük.Bár léteznek fonográf-felvételek is, a DVD-melléklet a magnószalagra készült felvételeket tartalmazza. A felvételek digitalizálása gyakran kihívások elé állította az archívum munkatársait, a népzenekutatók ugyanis nem dolgoztak kimondottan ideális technikai körülmények között. Előfordult például, hogy a rádió leselejtezett magnószalagaira rögzítették az adatközlők énekét, emiatt a népdal mögül sokszor felsejlik a rádióműsor, osztotta meg élményeit a könyvbemutatón Gergely Zoltán népzenekutató, a Román Akadémia Folklór Archívumának munkatársa.

A népzenei gyűjtőutak kétségkívül emlékezetesek maradtak a kollegák, tanítványok számára, ami abból a jóízű kuncogásból is kiderült, ami akkor töltötte be a termet, amikor a kötetben közölt Pávai-tanulmányból Jagamas János és Kallós Zoltán gyűjtőmódszereinek összehasonlítását emelte ki Richter Pál. Szenik Ilona emlékei szerint Jagamas János zárkózott, de szuggesztív személyiségével hatott: „Ő nem udvarolt az adatközlőknek, mint sokan teszik… Bement egy házba, mondott két-három szót: ‚Ezért jöttem, na énekeljen!’. Úgy énekeltek, mint parancsszóra. S én mindig gondoltam magamban, miért van az, hogy én annyit kell beszéljek, mennyit kell mondjam és kérleljem, amíg megszólal valaki, és Jagamas csak leül, nagy komoran szól egy szót, s az asszony már énekel is.” Kallós Zoltán éppen ezzel ellentétes módszerrel ért el sikert, egyből megtalálta a hangot az emberekkel: „Rögtön ráéreztek arra, hogy közülük való. Tudta ezt éreztetni egy-két szóval, és rögtön ment a munka.”

(A címben idézett népdalt Szenik Ilona a Kolozs megyei Szurdukon gyűjtötte 1953 márciusában.)