Világvégével riogatnak a közösségi oldalakon – Egyre többen halmoznak fel tartalékokat
Élelmiszert, ivóvizet és generátorokat halmoznak fel egyre többen, mert attól tartanak, hogy súlyos katasztrófa közeleg. A közösségi oldalakon háborúkról, gazdasági összeomlásról és a mesterséges intelligencia veszélyeiről szóló figyelmeztetések terjednek – közli az Axios kutatására hivatkozva a Digi24.
Michael Mills, a Kenti Egyetem kutatója több mint tíz éve vizsgálja, miért készülnek egyesek a társadalom összeomlására. Szerinte a jelenség mögött nem feltétlenül egy konkrét veszély áll, hanem az az érzés, hogy az emberek egyre kevésbé tudják, mit hoz a jövő. „A legtöbb esetben ez a bizonytalanságra adott általános reakció” – magyarázta.

Míg a hidegháború idején elsősorban az atomháborútól féltek, ma már a klímaváltozás, a terrorizmus, a nemzetközi konfliktusok és az új technológiák is aggodalmat keltenek.
A mindennapi gondok is táplálják a félelmeket
A megélhetési költségek, a megtakarítások hiánya és a lakásvásárlás nehézségei is azt az érzést erősítik, hogy egyre bizonytalanabb a jövő.
Ehhez társul a mesterséges intelligencia gyors fejlődése. Sokan attól tartanak, hogy munkahelyek szűnhetnek meg, vagy az új technológiát kibertámadásokra és más veszélyes célokra használhatják fel.
A politikai bizonytalanság, különösen a választások idején, szintén felerősítheti az aggodalmakat. Mills szerint ilyenkor sokan úgy érzik, hogy minden kockán forog, miközben nem tudják, milyen változások következnek.
Nem ugyanaz az elővigyázatosság és a világvégére készülés
Az úgynevezett prepperek olyan emberek, akik tudatosan készülnek arra, hogy egy súlyos válság esetén akár hetekig vagy hónapokig is önellátók legyenek.
Mills azonban hangsúlyozza, hogy nem mindenki hisz összeesküvés-elméletekben, aki tartalékol. A hatóságok is rendszeresen javasolják, hogy a lakosság készüljön fel például természeti katasztrófákra vagy hosszabb áramkimaradásokra. A különbség elsősorban a felkészülés mértékében van. Míg az alapvető vészhelyzeti készletek néhány napra elegendők, a prepperek jóval hosszabb időszakra rendezkednek be.
CSAK SAJÁT


