Nemcsak késztetést, függőséget érez a különböző okoseszközök használata iránt a Z generációnak nevezett első olyan nemzedék, amelynek tagjai már gyermekkoruktól digitális környezetben nőttek fel. Ezek helytelen vagy túlzott használata számos esetben az amúgy is átalakult tanár-diák kapcsolat egyik legfőbb konfliktusforrása lehet. Ugyanakkor a különböző internetes platformokra való betévedés az egyre kifinomultabb átverési módszereknek tulajdoníthatóan komoly veszélyforrást is jelenthet. Eltiltani az internet használatát a gyermekektől szinte lehetetlen és felesleges vállalkozás, megtanítani őket a helyes alkalmazására viszont annál szükségesebb. Mint ahogyan a digitális detoxnak nevezett „elvonókúra” bevezetése is.

Ma már talán egy nyugdíjazás előtt álló, eldugott faluban tanító pedagógus sem vonja kétségbe a digitális eszközök hasznát, de talán nincs az az egyetemi tanár sem, aki hallgatóit „átköltöztetné” a virtuális világba. Szülők és pedagógusok feladata egyaránt megtalálni az arany középutat; nem könnyű, hisz az 1997 és 2012 között született Z nemzedék tagjai (és még inkább az őket követő alfások) számára a képernyő és a közösségi média a mindennapi élet szerves részét képezi.

Detoxszal a nomofóbia ellen

Benedek István, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára szerint 2026-ban nem lehet eltekinteni attól, hogy egyre több oktatási kérdés kötődik a mobilkészülékekhez, amelyet ma már sok mindenre használnak, a legkevésbé telefonálásra. Ami meg a közösségi oldalakat és platformokat illeti, megítélésében a TikTok az, amely felkavarta az állóvizeket, hatásával egyre több helyre gyűrűzött be. „A Z generációban kialakult a mobiltelefon hiányától, lemerülésétől, a térerő elosztásától vagy az elérhetetlenségtől való kóros félelem és szorongás, azaz a nomofóbia. Már-már feszültséget okoz a nemzedék tagjainak, ha nem tudnak hozzáférni az okostelefonjaikhoz” – mutatott rá a kolozsvári egyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának oktatója és kutatója. A Szovátán szervezett Médiaértési szakmai továbbképzési projekt című eseményen Benedek jó hírrel is szolgált; mint mondta, ha nem is túl gyakran, de a Z generáció is szokott digitális detoxot tartani. Ez nagyjából összefügg azzal, hogy az illető gyermek hány éves korában kapja meg az okostelefont. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy minél kisebb korban jut a gyermek a digitális kütyühöz, annál nehezebben tud megválni (akár időlegesen) tőle. „Ha a szülő mindenképpen el szeretné érni napközben a csemetéjét, vehet neki klasszikus készüléket is, vagy esetleg okosórát. Csakhogy azt a gyereket, aki gombos telefonnal jelenik meg az iskolában, az osztálytársai kinevetik. A szülőnek nagyon nehéz észérveket felhozni arra, hogy miért nem ad okostelefont a gyermeke kezébe akkor, amikor az egész osztálynak már rég simogatós telefonja van” – hívta fel a figyelmet a 22-es csapdára az egyetemi oktató.

Amúgy Benedek István szerint nincs miért csodálkozni a tinédzsereken, hisz a már felnőttnek számító egyetemi hallgatói sem képesek megválni a telefonjuktól. „Vannak olyan diákjaim, akik be is vallják: nem tudnak egy egész estés filmet úgy megnézni, hogy ne vessenek időnként néhány pillantást a készülékükre. És vannak olyanok, akik arról mesélnek, hogy a könyvet is képesek ötoldalnyi olvasás után letenni, és megnézni a telefonjukat” – számolt be a fiatal oktató.

Szerencsés kivétel

Az okoseszközök használatát illetően a kolozsvári Talentum Református Iskola szerencsés kivételt képez, derül ki a Harbula Hajnalka által bemutatott statisztikákból. A magántanintézmény – amely nem összetévesztendő a nagy múltú Farkas utcai Református Kollégiummal – igazgatóhelyettese egy temesvári cég felmérésére hivatkozva arról beszélt, hogy diákjaik alulreprezentáltak az internethasználatot illetően. Mindez az iskola belső szabályzatának és irányzatának köszönhető. A házirend egyik pontja kimondja, hogy a negyedik osztályosnál kisebb tanulók nem vihetik be az iskolába a maroktelefont. „Ehhez képest Kisbácsból Kolozsvárra ingázva naponta látok két-három, alig kétesztendős gyermeket, hogy anyja vagy apja mellett egész úton a TikTokot böngészi. És azt tudjuk, hogy a reggeli órákban ez a nyolc-tíz kilométeres út akár egy órát, másfelet is eltarthat” – hívta fel a figyelmet a Talentum vezetője.

Az iskola által rendelt felmérésből többek közt az is kiderült, hogy míg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjainak többsége már 5 éves korban megkapja az okostelefont, a talentumos gyerekek zöme 7 esztendős korban jut a készülékhez. Míg a Király utcai iskola tanulóinak 66 százaléka használja az okostelefont, a magántanintézményben a diákságnak 52 százaléka rendelkezik hasonló készülékkel. Az okostábla használatát illetően még nagyobb a különbség. „A szülők azt hiszik, hogy az interaktív táblák léte a technika meg az oktatás csúcsát jelenti. Felvételi előtt meg is szokták kérdezni, hogy rendelkezünk-e okostáblával. Igen, de nem használjuk! – válaszoljuk. Egyszerűen feleslegesnek tartjuk” – fejtette ki az előkészítőtől a nyolcadik osztályig közel 160 diákkal rendelkező magániskola aligazgatója.

Nem statisztikán, hanem saját megfigyelésén alapul Balázs Ágnes magyarországi kutatási szakértő megállapítása. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság munkatársa szerint a legalsó, illetve a legfelső szülői kategóriának a gyermekei töltik a legtöbb időt a digitális világban. A kutató szerint nem a tanároknak kellene jobb belátásra bírniuk a szülőket, mert az fordítva sülhet el. „A lényeg, hogy az utasításokat ne a pedagógusoktól hallja, mert akkor az az érzése, hogy őt visszaültették az iskola padjaiba” – állítja Balázs Ágnes.

Sokat segítene a médiaoktatás

Ahhoz, hogy a fiatalok észszerűbben és tudatosabban használják a digitális eszközeiket, illetve okosan meg tudják maguknak válogatni a tartalmakat, jó volna a tantervbe befoglalni a médiaoktatást. Nem tizen- vagy huszonvalahányadik tantárgyként, hanem valami helyett. A romániai közoktatásban, ellentétben a magyarországival, ugyanis ilyesmi eddig nem szerepelt a tantervben. Az anyaországban a médiaoktatás már a rendszerváltás utáni első nemzeti alaptantervben, az 1995-ösben megjelent. A mozgóképkultúra és médiaismeret önálló műveltségi területként került be a közoktatásba. Bő három évtizeddel ezelőtt még nem feltétlenül jelentett minden iskolában önálló tantárgyat: a NAT lehetővé tette, hogy az iskolák külön tantárgyként vagy más tárgyakba integrálva tanítsák. Borsos Orsolya, a hazai médiahatóság, az Országos Audiovizuális Bizottság (CNA) tagja szerint ezt a mintát Románia is alkalmazhatná. „Szó van arról, hogy különböző tantárgyakba iktassák be. Mi javasoltuk például a polgári nevelésbe. De ugyanolyan jól lehetne erről a témáról beszélni a magyar- vagy történelemórán is” – vélekedik a szakember. A Centrul pentru Jurnalism Independent (CJI) civil szervezet kezdeményezésére Bukarestben 2022-ben ugyan jóváhagyták a digitális oktatás és médiakészségek (Educație digitală și abilități media) elnevezésű tantárgy országos tantervét, ez azonban nem számít kötelező tantárgynak, hanem az iskola által kínált, választható tantervi keret része.

Eközben Magyarországon már az ezredforduló óta a mozgóképkultúra és médiaismeret tényleges tantárgyként is teret nyert. Kezdetben elsősorban a 8. évfolyamon, húsz éve már érettségi vizsgatárgyként is választható volt.

Az új tananyag bevezetését az indokolta, hogy a gyerekek és fiatalok egyre inkább a médiából szerezték az információikat, ezért szükségessé vált, hogy ne csak használják a médiát, hanem értsék és kritikusan értékeljék is. Az oktatás céljai között szerepelt például a televízió, film, rádió, sajtó és később az internet működésének megértése; annak felismerése, hogy a média nem egyszerűen tükrözi a valóságot, hanem szerkeszti és értelmezi azt. Fontos volt megérteni a reklámok és médiatartalmak hatásmechanizmusát, megtanulni a képi és mozgóképi „nyelvet”, kialakítani a kritikus médiafogyasztást.

A 2020-as nemzeti alaptanterv „frissítette” a tananyagot, összekapcsolva a médiaoktatást a digitális kompetenciával és a tudatos médiahasználattal. Ennek különösen nagy jelentősége van az internet, a közösségi média, az álhírek és a manipulált tartalmak világában.

Borsos Orsolya egy érdekes kimutatással érvel, amikor a médiaoktatás fontosságáról kérdezzük. Elmondja, hogy egy friss felmérés szerint az internetezők 56 százaléka már találkozott félrevezető tartalmakkal, de a számítógép- és okostelefon-használók csaknem 38 százaléka nem ismeri fel ezeket. „A gyerekek különösen sérülékenyek: kevesebb élettapasztalattal rendelkeznek, de nagyobb online jelenléttel. Ugyanakkor erős társas nyomás nehezedik rájuk” – mutat rá a bukaresti médiahatóság tagja. Borsos belátja, hogy még a szakemberek is nehezen ismerik fel a magas technológiával készülő deepfake tartalmakat, azaz a mesterséges intelligenciával létrehozott vagy módosított hang-, kép- vagy videófájlokat, amelyek egy valós személyt utánoznak rendkívül élethűen.

Olyan, mint a kés: lehet hasznos, lehet gyilkos

Borsos Orsolya az online teret a késhez hasonlítja. Lehet hasznos, lehet gyilkos, attól függ, ki mire használja. Tény, hogy ideig-óráig a felnőttek kezében van, ezért elsősorban bennük kellene tudatosulnia, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve a gyerekek, illetve mitől védhetik meg őket. Például az álhírektől és a félretájékoztatástól, az érzelmi manipulációtól, az online zaklatástól, a függőségtől, az algoritmusok csalóka szűrőbuborékjaitól, az adatok kiszivárogtatásától, az átverésektől, a csapdáktól. Az érintettek – médiaszakemberek, pedagógusok, szülők – remélik, hogy ezekről a kérdésekről hamarosan a romániai iskolákban is fognak beszélni. Nemcsak fakultatív, kipipálandó órákon.