Uniós biztos: a járvány újjáéledését főként az oltatlanok okozzák

A koronavírus-járvány újjáéledését, a negyedik hullámot főként az oltatlanok okozzák, és a vakcinákkal kapcsolatos téves információk csak tovább rontják a helyzetet - jelentette ki Sztella Kiriákidész egészségügyért felelős uniós biztos, az Európai Parlament hétfői plenáris ülésén Strasbourgban.

Az EU-tagállami járványügyi intézkedések összehangolásáról folytatott vita keretében a biztos hangsúlyozta: egyértelmű tudományos bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy a koronavírus elleni oltóanyag a legerősebb eszköz a lakosság egészsége biztonságának garantálásra. "A vakcinák hatékonyak a súlyos megbetegedések kialakulása ellen, beoltva el lehet kerülni a kórházi kezelést és a haláleseteket is, még a jelenleg domináns delta változat esetében is" - emelte ki. 

Hozzátette ugyanakkor, hogy egészen addig, amíg Európa nem éri el a megfelelő átoltottsági szintet, továbbra is szükségesek lesznek a "nem-gyógyszerészeti" beavatkozások, tehát a járványügyi rendelkezések, továbbá a dezinformáció elleni küzdelem. Mint mondta, az Európai Unió közvetlen támogatást nyújt azoknak az országoknak, ahol éppen a legsúlyosabb a járványhelyzet. Ezekben az országokban jellemzően a legalacsonyabb az átoltottság  -tette hozzá.

Kiriákidész emlékeztetett arra, hogy Brüsszel "nem kényszerítheti ki a koordinációt" olyan területen, ahol a fő hatáskör az egyes kormányoké, de felhívta a figyelmet a koronavírus-igazolvány bevezetésének sikerére.

„A védettségi igazolvány uniós rendszerének kidolgozásában mind a 27 EU-tagállam együttműködött, ezáltal újra megnyílt a gazdaság és lehetővé vált az utazás az unión belül” – jelentette ki.

Az egészségügyért felelős biztos azt is megerősítette, hogy az Európai Bizottság javaslatot készít elő az EU-n kívüli, nem alapvető fontosságú utazásokról szóló uniós ajánlás aktualizálására.

(Címlapi illusztrációforrása: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?