Többszázezer forintos jutalmat ad a dolgozóinak egy magyar cég, ha beoltatják magukat

Nettó 360 ezer forintos, kb. 1 000 eurós jutalmat kap a cégtől az, aki beoltatja magát.

A dunaföldvári Pannonia Bio vállalat az első, amelyik több százezres jutalommal ösztönzi arra a munkavállalókat, hogy oltassák be magukat – írta a Portfolio.hu az alapján a levél alapján, amit a társaság vezérigazgatója, Pavel Kudriavtcev küldött a lapnak.

Három hete lépett életbe az a rendelet, amely felhatalmazza a munkáltatókat arra, hogy kötelezővé tegyék a cégnél a koronavírus elleni védőoltást: így tett például MOL is. A Pannonia Bio azonban az első, amelyik pozitív ösztönzővel motiválja a dolgozókat azért, hogy minél többen, s minél gyorsabban oltassák be magukat.

A cégvezető szerint a társaság tulajdonosi köre, az összes igazgató és a menedzsment is teljeskörűen átoltott, azonban a vállalati beoltottsági arányt alacsonynak tartják. Ezért november 15-től bónuszt vezettek be a koronavírus elleni oltások után és egyúttal kötelezővé is tették azt minden dolgozó számára. A cégnél mintegy 300-an dolgoznak.

Így alakul a jutalom a Pannonia Bio dolgozóinál:

  • Nettó 175 ezer forint bónuszt fizet a cég az első oltás után.
  • Nettó 175 ezer forint bónuszt fizetnek a második adag oltásért, amelyet az első oltás utáni előírt időn belül adnak be.
  • Azok, akik már korábban felvették a két oltást nettó 360 ezer forintos bónuszt kaphatnak a harmadik, emlékeztető oltás felvételéért. Ez abban az esetben is jár, ha valaki már korábban megkapta azt, vagy január elsejéig veszi fel a harmadik dózist és azoknak is, akik ezt követően, az előírt legrövidebb időn belül veszik fel a harmadik adagot.
  • A maximálisan elérhető bónusz összege nettó 360 ezer forint.

Az összeget azt követően utalják, hogy a dolgozók az oltási igazolást bemutatták, ellenben azokat, akik január elsejéig nem teszik ezt meg, fizetés nélküli szabadságra küldik. A rendelkezések alól mentesülnek azok, akik egészségügyi papírral igazolják, hogy számukra az különböző egészségügyi okokból kifolyólag ellenjavallott.

(Nyitókép:  MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?