Ezrek tiltakoznak Bécs központjában az ausztriai teljes lezárás ellen

Több ezer ember vonult ki Bécs központjába szombaton, csupán egy nappal az után, hogy Alexander Schallenberg osztrák kancellár és Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter bejelentették, hogy első körben 10 napra teljes lezárást rendelnek el Ausztriában.

A helyszínre kivezényelt rendőrség arra kérte az embereket, hogy kerüljék a demonstrációkat; az utcákat 1300 rendőr biztosítja, helikopterekből is figyelik az eseményeket – írja az Index a New York Times nyomán. Hozzáteszik, a hatóságok tartanak attól, hogy a gyülekezés erőszakba torkollik, mivel egy szélsőjobboldali csoport is Bécsbe rendelte híveit.

Udo Landbauer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alsó-ausztriai vezetője, a tiltakozás egyik szervezője felszólalásában hangsúlyozta, hogy mindenki osztrák függetlenül attól, hogy be van oltva vagy sem. A demonstrálókat kordában tartani szándékozók hangosbeszélőkön próbálják meggyőzni a tömeget, hogy vegyék fel a védőmaszkot, miközben ők a saját testük felett való döntés fontosságáról, valamint a gyermekek védelméről szólnak.

Mint arról korábban beszámoltunk, az osztrák kormány péntek délelőtt jelentette be, hogy átfogó korlátozásokat vezetnek be mindenki számára hétfőtől, az iskolák távoktatásra állnak át. Februártól pedig jöhet a Covid-19 elleni védőoltás kötelezővé tétele.

Bécsben az a döntés született a kormány és a tartományok vezetői között tartott pénteki csúcsértekezleten, hogy hétfőtől általános lezárást léptetnek életbe a koronavírus járvány negyedik hullámának letörése érdekében.

Alexander Schallenberg szövetségi kancellár és Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter bejelentése szerint a korlátozások, amelyek szerint csak a munkahelyre történő bejárás, illetve az alapvető szükségleti cikkek beszerzése céljából történő otthonelhagyás, mindenkire érvényesek lesznek. E hét elején a korlátozást már bevezették az oltatlanok számára. Az intézkedéseket 10 napra vezetik be és egyszer 10 nappal meghosszabbíthatóak.

Ausztriában a Johns Hopkins Egeytem adatai szerint az aktív koronavírusos esetek száma nagyjából megegyezik a magyarországival (132 vs. 128 ezer), ugyanakkor az adatok szerint koronavírus-fertőzéssel naponta nagyjából harmadannyian hunynak el, mint Magyarországon. Az országban jelenleg 508 koronavírusos beteget ápolnak intenzív osztályon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?