banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Német egészségügyi miniszter: két-három hétre le kellene zárni Németországot

Félre kell tenni a pártpolitikai vitákat Németországban, és meg kell törni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványának harmadik hullámát, amihez két-három hétre le kell zárni az egész országot – mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter pénteken Berlinben.

Jens Spahn tájékoztatóján kiemelte, hogy hazája nagyon hasonló helyzetben van, mint tavaly októberben, a második fertőzéshullám felerősödése előtt, és a fertőző betegségek elleni védekezés ügyében illetékes tartományi kormányoknak vannak eszközeik az újabb hullám feltartóztatásához.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a tartományok körében még a járványhelyzet súlyosságának megítélésében sincs egység, és elmaradnak a feltétlenül és azonnal szükséges intézkedések, szerinte pedig a húsvéti időszak az iskolai szünet miatt „tökéletes" lett volna a „hullámtörő" zárlatra.

Ezért meg kell fontolni, hogy miként lehet szövetségi szintre emelni a járványügyi korlátozások szabályozását – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a szövetségi kormányban már dolgoznak a vonatkozó törvény módosításán.

A szövetségi egészségügyi miniszter | Forrás: Jens Spahn Twitter-csatornája

Rámutatott, hogy a még érvényes járványügyi előírások alapján szövetségi szinten legfeljebb határigazgatási intézkedéseket lehet tenni, így például el lehet rendelni beutazási korlátozásokat, de a járványügy összes többi területe tartományi hatáskör. Ezen változtatna a tervezett törvénymódosítás, amely az egész országban, valamennyi tartományban egységes szabályokat írna elő bizonyos feltételek teljesülése esetén – fejtette ki Jens Spahn.

A szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra utalva hangsúlyozta, hogy „választási év ide vagy oda, most félre kell tenni a pártpolitikai vitákat, és a legfontosabbra, a járvány megfékezésére kell összpontosítani".

Jens Spahn és a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler a tájékoztatón egyaránt kiemelte, hogy gyorsan – heti szinten nagyjából 20 százalékos ütemmel – emelkedik a SARS-Cov-2 által okozott betegség (Covid-19) miatt intenzív kórházi ellátásra szoruló száma. Ez a szám már a 4500-at is meghaladta, és túlterhelődhet az ellátórendszer, ha nem sikerül fékezni a folyamatot – húzta alá a miniszter és a tárca felügyelete alá tartozó intézet vezetője.

A német sajtóban pénteken megjelent értesülések szerint a szövetségi kormány a napokban be is nyújtja a Bundestaghoz a javaslatot, amely arról szól, hogy milyen korlátozásokat kell elrendelni, ha száz fölé emelkedik az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, azaz a megelőző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma.

Erről már március elején megállapodtak a tartományi kormányfők és a szövetségi kormány tanácskozásán, amelyen kidolgozták az úgynevezett vészfékrendszert. Ennek lényege, hogy vissza kell állítani a második hullám enyhülése révén felfüggesztett korlátozásokat, és újabb szigorításokat is be kell vezetni azokban a tartományokban, járásokban vagy városokban, amelyekben tartósan – egymás után három napon keresztül – száz fölött van az újonnan regisztrált fertőzöttek száma.

Azonban több tartományban nem indították be a rendszert, noha a fertőzések gyakorisága meghaladta a határértéket. Ez heves politikai vitákhoz vezetett az utóbbi hetekben. Ugyanakkor a közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy a lakosság többsége egyetértene a SARS-CoV-2 terjedésének lassítását szolgáló korlátozások szigorításával.

A tartományok és a szövetségi kormány közötti nézeteltérésekkel összefüggésben Ulrike Demmer helyettes kormányszóvivő pénteki tájékoztatóján bejelentette, hogy határozatlan időre elhalasztották a tartományi vezetők és a szövetségi kormány hétfőre, április 12-re tervezett újabb egyeztetését.

Az RKI pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában 25 464 SARS-Cov-2-fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez 15 százalékot meghaladó növekedés az egy héttel korábbi 21 888-hoz képest. Az új esetekkel együtt 2 956 316 ember szervezetében mutatták ki a vírust.

A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 296-ra emelkedett az egy héttel korábbi 232-ről. Az új halálesetekkel 78 003-ra emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.

Kapcsolódók

Kimaradt?