Felmenthetik a beoltottakat a korlátozások alól Németországban

Felmentést kaphatnak a járványügyi korlátozások alól a koronavírus ellen beoltottak Németországban, de csak az utolsó adag oltás beadása utáni 15. naptól.

 Kormányzati terveket ismertetve, Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter a Bild am Sonntag című lapnak elmondta, hogy a negatív koronavírus leletnek megfelelő bánásmód jár majd az úgynevezett teljes védőoltás esetén, vagyis ha az illető megkapta az oltást vagy több adagból álló oltásból az összes adagot.

Ez a szabály azt jelenti, hogy a harmadik járványhullám megtörése után következő, „teszteléses alapú nyitási lépések” idején a teljes oltással rendelkezők külön teszt nélkül mehetnek például fodrászhoz vagy a korlátozások lazítása révén ismét megnyíló boltokba, és külföldi út után nem kell karanténba vonulniuk, mondta a miniszter.

A tervezett szabályt a Robert Koch országos közegészségügyi intézet minap elkészített szakvéleményére alapozzák, amely szerint egy beoltott az utolsó adag beadása utáni 15. naptól kezdve kisebb valószínűséggel terjeszti a vírust, mint egy tüneteket nem mutató fertőzött, akinél negatív eredményt jelez az antigén gyorsteszt. Jens Spahn elmondta, hogy a szövetségi kormány és a járványügyi védekezés helyi feladataiért felelős tartományi kormányok együttműködésével heteken belül bevezetik az új szabályt.

Az egyelőre nem ismert, hogy könnyítések a fertőzésen átesett csaknem hárommillió emberre is vonatkoznak-e majd. Ezzel kapcsolatban Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter egy másik vasárnapi lapban, a Welt am Sonntagban egy interjúban kiemelte: egyelőre nem tudni, hogy meddig tart a fertőzés utáni immunitás.

A szövetségi kormány legutóbbi adatai szerint péntekig a lakosság 5,2 százaléka - 4 334 150 ember - kapta meg mindkét adag oltást. Legalább egy adagot 10 039 938 ember kapott, ez a lakosság 12,1 százaléka.

A harmadik járványhullám márciusban erősödött fel, és a legutóbbi hivatalos adatok alapján nem lehet pontosan látni, hogy még mindig emelkedő szakaszban van-e. Pénteken minimálisan emelkedett, szombaton és vasárnap pedig csökkent a napi új regisztrált fertőződések száma. Ugyanakkor a húsvéti ünnepek miatt kevesebb tesztet készítenek, és nem továbbít adatokat minden egészségügyi hivatal, ezért a statisztika torzíthat.

(Nyitókép: MTI)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?