Tüntettek az egyre növekvő illegális bevándorlás ellen a Kanári-szigeteken

Több ezren tüntettek vasárnap a Kanári-szigeteken az illegális bevándorlás ellen, mivel a spanyol sziget a partjaira illegálisan érkező hajók számának növekedésével szembesül – jelentette az AFP, idézi a News.ro Tavalyhoz képest közel tízezerrel többen érkeztek idén októberig. 

„A Kanári-szigeteknek van határa”, „Először szolidárisak, aztán becsapottak” feliratú plakátokat tartva a tüntetők Las Palmas de Gran Canaria és Santa Cruz de Tenerife utcáira vonultak, hogy felhívják a figyelmet az Északnyugat-Afrika partjairól érkező migránsok növekvő számára. „A tömeges illegális bevándorlás ellen vagyunk, mert ez az egészségünket és az oktatást veszélyezteti” – mondta Eugenia Santana, egy 38 éves Las Palmas-i tüntető az AFPTV-nek. „Nem vagyunk rasszisták, nagyon is támogatjuk, szívesen látjuk mindazokat, akik belépnek az országba, de úgy gondoljuk, hogy olyan jogaik vannak, amelyeket nem érdemeltek ki” – hangsúlyozta a 37 éves Zulema Ruiz. „Szerintem mindennek van határa, és nem igazságos, hogy a Kanári-szigetek mindenért szenved” – tette hozzá.

Megmentett migránsok pihennek Los Cristianos kikötőjében a spanyolországi Kanári-szigeteken, Tenerifén, 2024. október 17-én. Egy 58 migránsból álló csoportot mentettek ki Tenerife szigetének közelében | Fotó: Agerpres

A tüntetésen a spanyol szocialista miniszterelnököt, Pedro Sánchezt bíráló plakátok is megjelentek, az elnök a legális bevándorlás pozitív megközelítését támogatja az elöregedő Európában. Júliusban ügyvédek kérték az ügyészséget, hogy tiltsa be a hasonló tüntetéseket a Kanári-szigeteken azzal az indokkal, hogy azok gyűlölet-bűncselekménynek minősülhetnek, de a kérelmet elutasították, és a tüntetések folytatódtak.

Spanyolország – Olaszország és Görögország mellett – Európa három fő bevándorlási kapujának egyike. A belügyminisztérium adatai szerint október 15-ig 32 878 illegális migráns érkezett a Kanári-szigetekre a tengeren keresztül, míg tavaly ugyaneddig az időszakig 23 537. Az elmúlt években több ezer migráns vesztette életét, amikor Afrikából megpróbált Európába jutni főként a Kanári-szigeteken keresztül – a veszélyes atlanti útvonalon, túlzsúfolt és gyakran rozoga hajókon. A gyakori hajótörések sem akadályozták meg, hogy az útvonal egyre népszerűbbé váljon, mivel kevésbé ellenőrzött, mint a Földközi-tenger.

(Nyitókép: képernyőmentés)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?