Saját parlamenti képviselőket kérnek a diaszpórában élő magyarok
Megszólalt a héten a hvg360-ban Bajka Péter a berlini Tisza sziget vezetője és elmondta: „Kétirányú kapcsolatra lenne szükség a nyugati magyar diaszpóra és Magyarország között, ezt legjobban úgy lehetne elérni, ha a sok millió külföldön élő magyarnak lennének saját parlamenti képviselői.”
A Németh Andrásnak adott interjújában Bajka arról is beszélt, milyen külföldi példák vannak erre, és hol tartanak ez ügyben a magyar illetékesekkel kezdeményezett egyeztetések.
„A magyar nemzet nem ér véget Magyarország határainál. A világ különböző országaiban élő magyarok a magyar nemzet szerves részei. A nyugati országokba költözött magyarság nem kezelhető egy kategóriaként a határon túli magyar közösségekkel, hiszen nem alkotnak egy homogén közösséget, mivel élethelyzetük, tapasztalataik és mindennapi problémáik jelentősen eltérnek.
A nyugati, milliós nagyságrendű magyar diaszpóra elsősorban választási időszakokban kerül a magyar közélet figyelmének középpontjába, miközben sajátos élethelyzetéből fakadóan mindennapos ügyei megfelelő, intézményesített képviselet nélkül maradnak. Ezen változtatni kell.
Ezért azt kérjük, hogy a diaszpórában élő magyarok parlamenti képviselete önálló, intézményesített formában kerüljön kialakításra, és hosszú távon a külföldön élő magyar állampolgárok közvetlenül választhassák meg saját parlamenti képviselőjüket vagy képviselőiket.
Kérjük, hogy:
- a diaszpóra parlamenti képviseletének intézményesített rendszerét alakítsák ki;
- a választási rendszer tegye lehetővé, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok közvetlenül megválaszthassák saját parlamenti képviselőjüket vagy képviselőiket;
- az új Alkotmány és a választási törvény előkészítése során a diaszpórában élő magyarokkal és az őket képviselő közösségekkel, civil szervezetekkel, szakmai és közösségi szereplőkkel érdemi, nyilvános társadalmi egyeztetés történjen, hogy a diaszpóra képviseletének jövőjéről ne nélkülük, hanem velük együtt szülessenek döntések.
A nyugatra vándorolt magyarságnak legyen saját, közvetlenül választott parlamenti képviselete, és a róla szóló alkotmányos és választási szabályok kialakításába a diaszpóra ezen csoportját is érdemben vonják be!”
Azt a petíciót idéztem, melyet a SzabadaHang platformon tett közzé a berlini Tisza sziget vezetője, Bajka Péter, aki az aláírásgyűjtés kezdeményezője is. Bajka, aki a német fővárosban élő magyar közösség összefogására és képviseletére létrejött civil szervezet, az Ungarische Diaspora Berlin egyik irányítója, az október 5-én indított akciójával arra a különleges helyzetre reflektált kreatív módon, hogy a Tisza Párt kétharmados győzelmével páratlan alkalom nyílt a magyar választási rendszer teljes újragondolására, és ennek részeként a külföldön élő magyar állampolgárok voksolási lehetőségeinek a gyökeres átalakítására.
Ez azért sem megkerülhető kérdés, mert régóta a közbeszéd tárgya, hogy a határon túliak választójoga nemcsak az eljárási egyenlőtlenségek miatt, hanem tartalmában is jókora dilemmákat vet fel. Mi több, nemrég maga a Nemzeti Választási Iroda is lépett e téren, hisz elnöke, Nagy Attila arról számolt be, hogy szorgalmazta az egyenlőtlenségek felszámolását.
Hadd rögzítsem mindenekelőtt, hogy a mai gyakorlat miért képezte kritikák tárgyát azóta, hogy 2014-ben zöld utat kapott a határon túli magyarok voksolási lehetősége a magyar választásokon és miért vélték úgy sokan, nem is alaptalanul, hogy ebben sérül az állampolgári esélyegyenlőség elve.
A magyar választási rendszer szerint a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok csak pártlistára, levélben szavazhatnak. A választás időpontjában külföldön tartózkodó állampolgárok levélben nem, hanem csak konzulátusokon, külképviseleteken szavazhatnak a lakcímük szerinti egyéni képviselőre és a pártlistára.
Ily módon jelenleg a külföldön élő magyarok képviselete kétféle deficitben szenved – sommázta a problémát az Ideje nemzetegyesítő megoldást találni a határon túliak képviseletére című, a Telexben minap megjelent elemzésében Stankovics Ábel, a Választási Tudásbázis szerzője. Szerinte az ő szavazataik értéke nominálisan feleakkora, mint egy belföldi szavazóé, miközben az is tény, hogy „A határon túli választók, legyenek azok „külhoniak” vagy kivándorlók, nem rendelkeznek beazonosítható képviselőkkel az Országgyűlésben.”
E diszkrimináció felszámolását célzó legfrissebb kezdeményezés – mint említettem – a berlini Tisza szigethez kötődik. Az ő aláírásgyűjtő petíciójukat már ismertettem, akárcsak azt is, hogy a kampányszervező a német fővárosban élő Bajka Péter. Bajka a héten interjút adva a HVG-s Németh Andrásnak elmondta, mi állt az akciójuk hátterében, miért épp most látták időszerűnek azt, mit remélnek tőle, miként látják annak megvalósulási esélyeit és mi az, amit eddig megtettek annak sikerre vitele érdekében.
Mielőtt rátérnék a beszélgetés bemutatására, a pontosság kötelez arra, hogy rögzítsem, hiszen ennek is van, nem is akármilyen üzenetértéke: Bajkáék berlini közösségének hivatalos neve Stühmer Frigyes Tisza Sziget. Ez a névválasztás részükről tudatos volt, hiszen a Stühmer egy olyan világmárkanév, mely ismerős Németországban is, és egyúttal a közös német-magyar múlt egyik kiemelkedő személyiségét idézi meg.
(A márka alapítója Stühmer Frigyes, az öntudatos magyarrá lett hamburgi cukrászmester, aki egy pesti cukorkakészítő invitálására érkezett 1868-ban Magyarországra, a Józsefvárosban pedig megvásárolt egy kis üzletet. A vállalkozása hamarosan az ország legnagyobb csokoládégyárává nőtte ki magát, amely dacolva az elmúlt 158 esztendő megpróbáltatásaival, ma is prosperálva működik. A Stühmer cégről csak még annyit, hogy oda is eljutott, ahova egyetlen konkurense sem. Ugyanis hivatalos támogatóként csatlakozott a Hunor magyar űrmisszióhoz és csokoládéjukat Kapu Tibor magával vitte a világűrbe.)
A Németh András-Bajka Péter dialógusindító kérdésében az kerül terítékre. hogy miért látták épp most szükségét a berlini honfitársaink annak, hogy kezdeményezzék a magyar diaszpóra parlamenti képviseletének megteremtését?
A válaszadó úgy látja, az időzítés ennél jobb nem is lehetne, hiszen Pannóniában most folynak az egyeztetések az Alaptörvény jelentős módosításáról. Ami pedig reális és megalapozott igény a részükről, az a következőképpen összegezhető:
„Azért, mert a nyugati és tengerentúli magyar diaszpórának ma nincs valódi, intézményes parlamenti képviselete. De én ezt nem pusztán választójogi kérdésnek látom. A probléma az, hogy nincs olyan, kifejezetten a diaszpóra egészét képviselő, számonkérhető parlamenti szereplő, akinek a feladata lenne a külföldön élő magyarok érdekeinek folyamatos megjelenítése az Országgyűlésben. A diaszpóra nemcsak választások idején létezik.
A Magyarország határain kívül élő magyar közösségek tagjai nem csupán választópolgárok, hanem a magyar nemzethez tartozó emberek, akiknek az életét ugyanúgy érintik a magyar állam döntései. Szükségünk van ezért egy állandó, kétirányú kapcsolatra: ne csak a politika keressen meg bennünket választások előtt, hanem mi is rendelkezzünk olyan intézményes csatornával, amelyen keresztül a problémáink és javaslataink eljutnak a parlamentbe.”
Arra kérdésre, hogy a petíció kezdeményezői hány képviselőt tartanának elegendőnek a válasz egyrészt diplomatikus, másrészt pedig fogódzókat keres, és persze talál is Európában, így a francia és olasz létező gyakorlatokban. Konkrét számot ugyan nem mond, de úgy véli, van ennél fontosabb szempont is: „A lényeg az, hogy valódi, közvetlenül legitimált parlamenti képviseletünk legyen, amelynek mandátuma kifejezetten a diaszpórához kötődik.”
Emlékezetes, hogy mennyire látványos volt az áprilisi választások előtt a nyugati diaszpóra aktivitása. Ennek apropóján adódik az újabb kérdés: ebből a tettvágyból mennyi maradt meg most, a „békeidőben”?
Tények és adatok igazolják, hogy nem egyszeri fellángolás volt a tavaszi választásokat megelőző lendületesség a nyugati magyarság körében, illetve az április 12-i lelkes választói magatartásuk – derül ki a feleletből, mely arra is kitér: az egyre szaporodó Tisza szigetekben résztvevők számára ez az önszerveződési késztetés messze több mint egy alkalmi kampányjelenség:
„A választási adatok alapján egyértelműen látható, hogy jelentős politikai aktivitás jellemzi a nyugati diaszpórát. A külképviseleti névjegyzékben szereplők száma 2022-ben 65 480 volt, 2026-ra pedig 90 978-ra emelkedett. Ez mintegy 39 százalékos növekedés. Londonban önmagában 9500 választó szerepelt a névjegyzékben. Az aktivitás azonban nem merül ki a választásokban. Az elmúlt időszakban több tucat Tisza Sziget alakult a világ különböző pontjain, Berlintől Melbourne-ig. Ezekben az emberek önkéntesen közösségeket szerveznek, programokat hoznak létre, és közéleti kérdésekkel foglalkoznak. Számomra ez azt mutatja, hogy a diaszpóra nem passzív közösség, amelyet időnként meg kell szólítani. Van bennünk társadalmi és politikai aktivitás, szervezőkészség és igény arra, hogy a magyar közélethez intézményesebben is kapcsolódjunk, és ne szavazóautomataként kezeljenek bennünket.”
Tetszik-e vagy sem, de tény, hogy sokan Hunniában úgy vélik, nem járna szavazati jog a környező államokban élő magyaroknak hisz nem Magyarországon élnek és adóznak. Az ennek okán a „Miért járna több a nyugati diaszpórának?”- felvetésre Bajka Péternek van adekvát válasza, ami mellett érvelni tud:
A két közösség történelmi és társadalmi helyzete alapvetően különbözik, ezért szerintünk hiba őket egyetlen homogén „határon túli magyarságként” kezelni. A szomszédos országokban élő magyar közösségek őshonos nemzeti közösségek: generációk óta ugyanazon a területen élnek, és saját intézményeik, kulturális szervezeteik, valamint politikai képviseleti struktúráik vannak. Romániában, Szerbiában, Szlovákiában vagy Ukrajnában tehát a magyar közösségeknek a helyi politikai rendszerben is lehet saját képviseleti infrastruktúrájuk. A nyugati diaszpóra ezzel szemben elsősorban migráció következtében alakult ki. Tagjai között nagy számban vannak olyanok, akik Magyarországon születtek, ott nőttek fel, és csak később költöztek Nyugat-Európába, Észak-Amerikába vagy más tengerentúli országokba. Más a történelmi helyzetünk, más a társadalmi struktúránk, mások a Magyarországhoz fűződő kapcsolataink, és más a politikai képviseletünk problémája is.
Éppen ezért nem gondoljuk, hogy a különböző határon túli magyar közösségeket egyetlen homogén kategóriaként kellene kezelni.”
Utóbbi állítását azzal nyomatékosítja, hogy leszögezi: „Mi nem más magyar közösségek jogainak csorbítását kérjük, hanem azt, hogy a sajátos helyzetünkre is megfelelő, önálló alkotmányos és intézményi megoldás szülessen. A közös nemzeti hovatartozás nem jelenti azt, hogy valamennyi magyar közösség képviseleti szükségletei azonosak.”
A folytatásban arról is szó esik, hogy nem a képzelt szülte javaslatukat, hiszen itt egy létező európai gyakorlat átvételéről lenne szó. Kifejti, hogy többféle megoldás működik az EU-ban is, így Olaszországban négy világrégiós választókerületben választanak nyolc képviselőt és négy szenátort, Franciaországban pedig tizenegy választókerületben törvényhozókat a külföldön élő állampolgárok. Hozzáteszi, Horvátországban három parlamenti mandátum kötődik a külföldön élők képviseletéhez, Romániában és Portugáliában pedig szintén külön választókerületek szolgálják a külföldön élő állampolgárok parlamenti képviseletét.
Az interjú végéhez közeledve Bajka beszámol arról, hogy már meg is kezdődött az egyeztetésük a magyarországi illetékesekkel. Elmondja, ugyanis: „A javaslatcsomagot, az ahhoz kapcsolódó szakpolitikai háttéranyagot, az alkotmányjogi szakanyagot és annak szakvéleményét hivatalosan is eljuttattuk több, a témában érintett közéleti és szakmai szereplőhöz. Többek között Magyar Péter, Orbán Anita, Ruff Bálint, Kovalcsik Tamás, Tarr Zoltán, Bíró-Nagy András, Melléthei-Barna Márton, Radnai Márk és Velkey György László is megkapta az anyagokat.”
Továbbá fontosnak tartja azt is hangsúlyozni, hogy itt nem egyszerűen egy politikai állásfoglalásról van szó, hanem egy alkotmányjogilag megalapozott javaslatról. Most pedig a szakmai és politikai visszajelzéseket várják, illetve folytatják az egyeztetéseket azokkal, akik érdemben foglalkoznak a kérdéssel. Ezzel párhuzamosan a kezdeményezés nyilvános megismertetését és a társadalmi támogatottság felmérését célozza meg a hivatkozott petíciójuk.
A fináléban a közeljövőről, a reménybeli konkrét teendőkről nyilatkozik Németh Andrásnak beszélgetőpartnere, aki kifejti, három egymásra épülő lépésben gondolkodnak:
„Első lépésként már most szükség lenne arra a politikai felelősségvállalásra, hogy néhány országgyűlési képviselő a meglévő mandátumán belül vállalja a diaszpóra ügyeinek képviseletét – fogalmaz, amihez hozzáteszi: Ezzel párhuzamosan létrehoznánk a Diaszpóra Munkacsoportot, amelynek feladata a folyamatos kapcsolattartás, a problémák összegyűjtése és a diaszpóra javaslatainak becsatornázása lenne a parlamenti munkába.”
Hosszabb távon az alkotmányos keretek megteremtése a céljuk – hangsúlyozza, aminek érdekében kezdeményezik az alaptörvény módosítását oly módon, hogy a diaszpóra önálló közösségként jelenjen meg a szabályozott rendszerben. Utolsó érve is önmagáért beszél: „Erre épülhetne később a kétharmados parlamenti többséget igénylő választójogi reform, amely megteremtené a diaszpóra képviselőinek közvetlen megválasztásához szükséges jogi kereteket.”