Négy jelölt indul az Európai Parlament elnöki tisztségéért

Négy jelölt indul az Európai Parlament elnöki tisztségéért a 2019–2024-es parlamenti ciklus második felére. A jelöltek egyike átveszi a múlt héten elhunyt olasz David Sassoli helyét.

A pályázók nevét Pedro Silva Pereira, az uniós képviselőtestület egyik alelnöke jelentette be hétfő este, a parlament strasbourgi plenáris ülésének nyitónapján.

A máltai Roberta Metsola, az Európai Néppárt, a svéd Alice Kuhnke, a Zöldek, a lengyel Kosma Zlotowski, az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint a spanyol Sira Rego, az Európai Baloldal jelöltje kedden reggel tart rövid bemutatkozót, közvetlenül a választás első fordulója előtt. Az eredményt még délelőtt kihirdetik. Amennyiben második fordulóra kerülne sor, annak eredményét 13 órakor, az esetleges harmadik fordulóét késő délután jelentik be a plenáris ülésen.

Az elnöki jelöltséghez egy képviselőcsoport vagy legalább 36 képviselő támogatása volt szükséges. A választás titkos szavazással történik. A megválasztáshoz a jelöltnek a leadott érvényes szavazatok abszolút többségét, azaz 50 százalék plusz egy szavazatot kell megszereznie.

Ha az első szavazás sikertelen, ugyanazok a jelöltek vagy újabb indulók azonos feltételek mellett indulhatnak a második fordulóban is. Szükség esetén változatlan szabályok szerint egy harmadik fordulóra is sor kerülhet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Ha a harmadik forduló is sikertelen, az ebben a fordulóban legtöbb szavazatot elnyerő két jelölt között negyedik fordulót tartanak, amelyben egyszerűen a több szavazatot szerző jelölt nyer. Amennyiben holtverseny alakul ki, az idősebb jelöltet hirdetik ki győztesnek.

David Sassoli, a testület előző elnöke, a múlt héten hunyt el súlyos betegség következtében. Halála véletlenül egybeesett a testület eleve tervezett tisztújításával. Az EP első alelnöke, Roberta Metsola vette át a jogköröket, és nagy a valószínűsége annak is, hogy néppárti jelöltként ő nyeri meg a keddi elnökválasztást.

Az Európai Parlament minden választott tisztségét – azaz az elnöki, alelnöki, kvesztori, bizottsági elnöki és alelnöki, küldöttségi elnöki és alelnöki pozíciókat – két és fél évente újítják meg, azaz egyszer az ötéves jogalkotási időszak kezdetekor, egyszer pedig a ciklus félidejében. A tisztséget betöltők mandátuma egyszer meghosszabbítható.

(Nyitóképen: az Európai Parlament épülete | Fotó: az EP Twitter-csatornája)

Kapcsolódók

Kimaradt?