Megdrágították a gázt, tüntetések törtek ki Kazahsztánban

Mostanáig 1,2 lejnek megfelelő értékű tengébe került 1 liter cseppfolyósított gáz.

Tüntetések robbantak ki több kazahsztáni városban, miután a közép-ázsiai ország kormánya feloldotta a cseppfolyósított gáz árplafonját, aminek következtében megemelkedett a benzin népszerű alternatívájaként használt termék ára – jelentette a Reuters brit hírügynökség. A palackos, cseppfolyósított gázt gépjárművek üzemanyagaként is használják, ennek neve autógáz vagy LPG.  Almatiban is zavargások törtek ki/Fotó: Wikipedia

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök kedden este rendkívüli állapotot hirdetett ki a tömegtüntetések által legerősebben érintett nyugati Mangisztau megyében és Almati városában. Az intézkedés a tervek szerint két hétig lesz hatályban. 

A mostani megmozdulásokon több ezer ember gyűlt össze. A tüntetések Zsanaozen iparvárosban kezdődtek hétfőn, majd az ország több városára és falvára is átterjedtek. Egyes jelentések szerint több mint 70 embert őrizetbe vettek.

A tiltakozók azt követelték, hogy a cseppfolyósított gáz új árát a felére, a tavalyival megegyező mértékűre, literenként 120 tengére (1,2 lejre) csökkentsék. A kiskereskedők az ár negyedével történő csökkentésébe beleegyeztek, de Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök kormánya szerint a termelési költségek miatt további csökkentés már nem lehetséges. Az energiaügyi minisztérium azzal indokolta az árplafon eltörlését, hogy az év eleje óta az energiatőzsdéken forgalmazott cseppfolyós gáz iránt megnőtt a kereslet. Az árat korábban szabályozták, de a tisztviselők szerint a mesterségesen alacsony árak mellett a cseppfolyósított gáz előállítása nem kifizetődő. 

Kazahsztán legnagyobb városában, Almatiban a rendőrség hétfőn és kedden lezárta a főteret. A belvárosban akadozott a mobilinternet. A kedd esti órákban a rendőrség villanógránátot vetett be az almati polgármesteri hivatalt megrohamozó tüntetők tömegének oszlatására. A Reuters hírügynökség tudósítója szerint egy sor robbanást is hallani lehetett a város főterének térségéből, ahol a polgármesteri hivatal is található. Helyi sajtóértesülések szerint a fővárosban, Nurszultanban könnygázzal oszlatott a rohamrendőrség. 

Tokajev kedden a Twitteren közölte, hogy Aktauban egy kormánybizottság kezdte meg munkáját, amely az ország stabilitása érdekében megoldást fog találni a problémára. Az államfő egyben felszólította a tüntetőket, hogy „viselkedjenek felelősségteljesen”.

Kapcsolódók

Kimaradt?