Már az első napon összeomlott a svéd kormány

Megválasztása után néhány órával lemondott Magdalena Andersson svéd miniszterelnök szerdán, miután a Zöld Párt kilépett a kormánykoalícióból az ellenzék által benyújtott, alternatív költségvetési tervezet elfogadása miatt.

A lemondását követő sajtótájékoztatón Andersson kifejtette: nem akar kormányt vezetni olyan körülmények között, amikor megkérdőjeleződhet a kabinet legitimitása. Andersson, aki egyben a Szociáldemokrata Párt vezetője és Svédország első női miniszterelnöke, ugyanakkor tájékoztatta Andreas Norlén házelnököt arról, hogy továbbra is érdekli egy egypárti, szociáldemokrata kormány vezetése.

Magdalena Andersson szerint „egy koalíciós kormánynak le kell mondania akkor, ha egy párt úgy dönt, hogy távozik”. Hozzáfűzte: annak ellenére, hogy a helyzet a parlamentben változatlan, „újra kell próbálkozni”.Magdalena Andersson, Svédország első női miniszterelnöke | Fotó: Agerpres/EPA

A Zöldek azután döntöttek arról, hogy megvonják a támogatást, miután a parlament az ellenzék által benyújtott alternatív költségvetési tervezetet fogadott el Andersson megválasztása után. Per Bolund, a Zöldek szóvivője szerint ez volt az első alkalom, hogy a svéd parlament olyan költségvetési tervezetet fogadott el, amelynek tárgyalásában „radikális jobboldali párt is részt vett”, utalva a Svéd Demokraták (SD) nevű jobboldali pártra.

Egyelőre nem tudni, hogy újabb bizalmi szavazás vár-e Anderssonra a parlamentben. A Riksdagban, azaz a 349 fős, egykamarás svéd parlamentben szerdán 117 törvényhozó támogatta Andersson megválasztását, 174 szavazott ellene, 57 tartózkodott, egy képviselő pedig nem volt jelen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A svéd alkotmány értelmében a miniszterelnök addig kormányozhat, amíg a parlamentben a többség – legalább 175 törvényhozó – támogatja őt, vagy legalábbis nem szavaz ellene.

A Szociáldemokrata Pártnak 100, míg koalíciós partnerének, a Zöldeknek 16 képviselői helyük van a törvényhozásban, a kormányon maradásukat elősegítő pártokkal együtt pedig 174 politikus támogatását élvezhetik.

Magdalena Andersson november közepén kapott kormányalakítási megbízást a házelnöktől. Az előző, szintén szociáldemokrata miniszterelnök, Stefan Löfven hétéves kormányzás után, augusztusban jelentette be, hogy novemberben lemond kormányfői és szociáldemokrata pártelnöki tisztségéről. A volt kormányfő június végén elveszítette az SD által ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt a parlamentben, július elején azonban újra őt választották meg miniszterelnökké, véget vetve ezzel a kormányválságnak, amely a lakásbérleti díjak szabályozásának tervbe vett reformja miatt alakult ki.

Svédországban a tervek szerint 2022. szeptember 11-én tartanak parlamenti választásokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?