A parlament nem tudta leváltani a macedón kormányt

Nem tudott szavazni a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról csütörtökön az észak-macedón parlament, mert az ülésen a 120 képviselőből csak 60-an jelentek meg – közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál.

A bizalmi szavazáson a 120 tagú parlament 61 képviselőjének kellene a kormány ellen szavaznia, a sikeres szavazás határideje éjfél.

A 11 órára összehívott ülést többször is megszakították, hogy megvárják, hátha több képviselő is megjelenik, de csütörtök estig ez nem történt meg. Az észak-macedón sajtó az interneten arról írt, hogy az egyik albán kisebbségi párt egyik képviselője azért nem jelent meg a szavazáson, mert a kormányzó szociáldemokraták elrabolták, hogy megakadályozzák a voksolását. Kastriot Rexhepi, a Besa politikusa azóta a közösségi médiában közzétett videóban közölte, hogy jól van, biztonságos helyen tartózkodik, viszont nem kíván a kormány ellen, és ezzel voltaképpen az albán kisebbség ellen szavazni, a kormány megbuktatása ugyanis szerinte nagyon rossz helyzetbe hozná Észak-Macedóniát.

Fotó: Viator.com

Észak-Macedóniában október 31-én tartották az önkormányzati választások második fordulóját, amelyen a szociáldemokraták elveszítették a főváros polgármesteri posztját, és csak kevés településen tudtak nyerni. Zoran Zaev miniszterelnök ezt követően jelentette be lemondását a kormányfői és a pártelnöki posztról. Hozzátette azonban, hogy a lemondása ellenére nem kell előrehozott parlamenti választást tartani, a törvény értelmében ugyanis választások nélkül is megállapodhatnak abban, hogy ki lépjen a távozó kormányfő helyére. A legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) szerint viszont igenis meg kell kérdezni az embereket, hogy kit szeretnének az ország élén látni, mert az önkormányzati választás eredménye alapján ezek nem a szociáldemokraták lennének.

Közben a VMRO-DPMNE bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, mert Hrisztijan Mickoszki pártelnök szerint a jobboldalt már többen támogatják, mint a szociáldemokratákat. Ezzel egy időben Zoran Zaev bejelentette, hogy egyelőre mégsem mond le, megvárja egyrészt a bizalmi szavazás eredményét, másrészt a decembert, amikor meg kellene kezdődnie az ország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak.

Zoran Zaev 2017 óta volt Észak-Macedónia miniszterelnöke, és vezetése alatt nyílt meg a lehetőség az ország előtt az Európai Unióhoz történő csatlakozásra, miután kormánya rendezte Görögországgal az évtizedek óta tartó névvitát. Az EU azonban egyelőre nem adott szabad jelzést a csatlakozási tárgyalásoknak, viszont a volt jugoszláv tagköztársaság immár Észak-Macedónia néven tavaly csatlakozott a NATO-hoz.

A tavalyi parlamenti választáson a szociáldemokraták csak egy hajszállal előzték meg jobboldali riválisukat, így a 120 tagú parlamentben 62 képviselőjük lett.

Kapcsolódók

Kimaradt?