Ciolacu szerint az előre hozott választások oldhatják meg a kormányválságot

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu szerint a romániai választók számára nem képez prioritást az államfő tisztségből való felfüggesztése. A kormáyválság megoldásának az előre hozott választások kiírását nevezte.

Marcel Ciolacu a bizalmatlansági indítvány keddi vitáján a parlamentben | Fotó: AgerpresA politikus kedd este George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnökének aznapi kijelentésére reagált. Az AUR vezetője arról beszélt a kormány megbuktatása után, hogy pártja előre hozott választásokat szorgalmaz, és ha Klaus Iohannis ezzel „szembeszáll”, akkor felmerülhet a felfüggesztése a tisztségéből.

Marcel Ciolacu az Antena3-nak nyilatkozva elmondta: George Simion felvetésének nincs alapja, annál is inkább, mert jelenleg nincs a parlamentben egy olyan stabil többség, amelyik eltávolíthatná hivatalából az államfőt.

A PSD elnöke megerősítette korábbi állítását, miszerint az előre hozott választások kiírása jelenti a legjobb megoldást a jelenlegi politikai válság feloldására. Ciolacu kizártnak tartja a tárgyalásokat a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) egy kisebbségi kormány támogatásáról.

Közölte: a PSD még nem döntötte el, hogy részt vesz-e az államfő által jövő hétre összehívott egyeztetéseken az új kormány beiktatásáról. Szerinte ezt csak abban az esetben kellene megtenniük, ha a Klaus Iohannisszal érdemi tárgyalásokat lehet folytatni, tapasztalatai szerint ugyanis a korábbi hasonló konzultációk formálisak voltak. Marcel Ciolacu elmondta: arra számított, hogy az államfő már szerdára, csütörtökre összehívja a parlamenti pártokat egyeztetni egy új kormány megalakításáról, szerinte ezt várták volna el a választók is.

Kifejtette, hogy két forgatókönyvet tart elképzelhetőnek a politikai válság feloldására. Az egyik szerint helyreáll a választások után létrejött koalíció. Ez szerinte nem lesz hosszú életű, mert a kormánypártok „két-három hónap múlva úgyis újra összevesznek”.

A másik alternatívát a PSD elnöke szerint az előre hozott választások kiírása jelenti. „Más megoldás nincs. Mi nem tárgyalunk a PNL-vel. Nem föltétlenül az egyeztetésektől zárkózunk el, de kizártnak tartom, hogy bármit is tárgyaljunk velük egy esetleges kisebbségi kormány támogatásáról” – jelentette ki.

A politikus úgy látja, hogy jelenleg nincs lehetőség egy működőképes kormánytöbbség kialakítására a parlamentben. Leszögezte, hogy kizártnak tartja a PSD részvételét egy koalíciós kormányban. Az előre hozott választások kiírása az egyetlen megoldás – ismételte a pártelnök.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?