Florin Cîţu minden lehetséges forgatókönyvet elképzelhetőnek tart a kormány bukása esetén

Minden lehetséges forgatókönyvet elképzelhetőnek tart a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a kormány bukása után. Florin Cîţu azt viszont kizárja, hogy a liberálisok együtt fognak kormányozni az USR PLUS-szal.

Ajtót mutatnak-e Florin Cîţunak? | Fotó: AgerpresA pártelnök-kormányfő a PNL végrehajtó bizottságának hétfői ülése után nyilatkozott a sajtónak. Többek között arról kérdezték az újságírók, hogy mit lép majd, ha kedden a parlament megszavazza a bizalmatlansági indítványt, és a kormány megbukik. Florin Cîţu elmondta: a PNL megvárja, hogy kiderüljön, mi a szándéka Szociáldemokrata Pártnak (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) és az USR PLUS-nak, és ehhez igazítja a lépéseit. Azt azonban kizárta, hogy a liberálisok a továbbiakban együtt kormányozzanak az USR PLUS-szal, ha az utóbbi párt megszavazza az indítványt.

„Remélem, hogy a PSD-nek, az AUR-nak és az USR-nek van egy terve is, nem csupán az a szándékuk, hogy megbuktassák a kormányt és káoszba taszítsák az országot” – jegyezte meg, hozzátéve: arra számít, hogy a PSD javasol majd egy kormányfőjelöltet, akit a másik két párt támogatni fog.

Arra a kérdésre válaszolva, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy a kabinet bukása esetén újra miniszterelnöknek jelöljék, Florin Cîţu emlékeztetett, hogy az államfő hatásköre eldönteni, kit bíz meg kormányalakítással. Szintén újságírói kérdésre válaszolva azt sem zárta ki, hogy a PNL csak a második körben javasolja majd őt miniszterelnöknek. Hangsúlyozta, hogy a liberálisok bármikor elő tudnak húzni a tarsolyukból egy kormányfőjelöltet, de a gyakorlat az, hogy ez a tisztség a pártelnököt illeti meg. Erről majd a PNL vezetősége dönt – tette hozzá.

Florin Cîţu kifejtette azt is: bánja, hogy nem menesztette már korábban a kormányból az USR PLUS minisztereit. Ezt azzal magyarázta, hogy a PSD bizalmatlansági indítványának megszavazásával szerinte a Dacian Cioloş vezette párt voltaképp a saját korábbi minisztereinek inkompetenciáját ismeri el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kérdésre válaszolva elmondta azt is: nem izgul a bizalmatlansági indítvány miatt. Szerinte izgulnia a „felelőtlenek koalíciójának” kellene, akiket a felelősség terhel majd amiatt, hogy egy olyan időszakban hagyják kormány nélkül Romániát, amikor az országnak fontos döntésekre van szüksége.

A PSD által benyújtott bizalmatlansági indítványról kedd délben szavaz a parlament két háza az együttes ülésen. A kormány bukásához 234 képviselő és szenátor voksára van szükség.

Kapcsolódók

Kimaradt?