Magyar állami kitüntetést vett át Böcskei László nagyváradi megyés püspök

A külhoni magyar és a magyarországi nemzetiségi élet kiválóságainak adott át március 15. alkalmából odaítélt kitüntetéseket a magyar állam nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön a Miniszterelnökség központi hivatalának helyet adó Karmelita kolostorban. A kitüntetést átvevők között volt Böcskei László nagyváradi megyés püspök is – közölte a Magyar Kurír nyomán a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye .

A kereszténység mindig is tudatában volt a Szentírás hagyományai alapján, hogy a nemzeti lét és az egyházakhoz való tartozás nemhogy nem szemben áll egymással, hanem egymásra irányul és egymást erősíti – hangsúlyozta a díjak átadása előtt mondott beszédében Semjén Zsolt, majd folytatta: a magyar társadalomnak és nemzetnek olyan kitüntetett szegmenséről van szó, amely különös tekintettel és közvetlenül szolgálja a magyar megmaradást, a nemzeti értékek gazdagodását, úgy hogy az nyitott az örökkévalóságra, az örök értékekre. Semjén Zsolt szerint adódik az egyház és a nemzet kérdéskörének összekapcsolása.

„Az égi haza mellett Isten földi hazát is adott nekünk”, és ezért minden embernek kötelessége földi hazája sorskérdéseivel foglalkozni. Aki ezeket a sorskérdéseket megtagadja, az valamiként az égi hazának való hűségességét is kérdésessé teszi. Hiszen a gondviselő akaratából vagyunk itt, vagyunk egy nemzetnek, egy nemzetiségnek képviselői, szolgálói – tette hozzá.

A rendezvényen a miniszterelnök-helyettes március 15. alkalmából Áder János köztársasági elnök által adományozott elismeréseket adott át 32 kitüntetettnek. Semjén Zsolt a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal, a Magyar Érdemrend középkeresztje, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, Magyar Arany Érdemkereszt, valamint Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetéseket adott át.

A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült mások mellett a bánsági és partiumi történelmi régiókban élő magyarság körében végzett lelkipásztori szolgálata, valamint az identitás, illetve a kulturális örökség megőrzésében vállalt szerepe elismeréseként Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke.

(Címlapkép: hirek.varad.org)

Kapcsolódók

Kimaradt?