Lemondott Natalia Gavriliță moldovai kormányfő

Fotó: Agerpres/EPABejelentette pénteken lemondását Natalia Gavriliță, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke.

„Megőriztük a nyugalmat a Dneszteren túli területeken. Megőriztük a békét és a gazdasági stabilitást annak ellenére, hogy sok ellenségünk volt ebben. Büszke vagyok a korrupció miatt megfeneklett infrastrukturális projektek újraindítására” – fogalmazott lemondási nyilatkozatában Natalia Gavrilița.

Mint fogalmazott, kormánya nem kapta meg azt a támogatást otthon, mint amelyet külföldi partnerei biztosítottak. „Ezért másfél év után távozom a kormány éléről” – mondta Gavriliță.

Maia Sandu államfő elfogadta Gavrilița lemondását, akinek megköszönte szolgálatait „ebben a precedens nélkülien nehéz időszakban”.

A kormányfő lemondását megelőzően a főbb koalíciós alakulat, az Akció és Szolidaritás Pártjának (PAS) képviselői és miniszterei a kormány- és az elnöki hivatalnál is tanácskoztak. A Ziarul de Gardă információi szerint a PAS megpóbálná minél hamarabb betölteni soraiból a miniszterelnöki pozíciót, ezzel elkerülve az elhúzódó politikai válság veszélyét. Chișinăui források szerint Maia Sandu államfő Dorin Recean nemzetbiztonsági tanácsadónak adhat kormányalakítási megbízatást.

Kapcsolódók

Kimaradt?