Románia továbbra is támogatni szeretné Moldovát árammal, de az összeköttetés gondot jelent

Románia a jövőben is támogatni szándékozik árammal Moldovát, amelynek energiaellátását súlyosan érintik az ukrán energetikai létesítmények elleni orosz tüzérségi támadások, de az elégtelen összeköttetés gondot jelent – jelentette ki csütörtökön Vilniusban Klaus Johannis román elnök.

„Eddig mindent szállítottunk, amit csak kértek” – mondta újságírók előtt a román elnök, miután találkozott litván hivatali kollégájával, Gitanas Nausedával. „Az áramkimaradások oka az, hogy a román–moldovai összeköttetések nem elégségesek. A romániai áram legnagyobb része Ukrajnán halad át”.

A román áramszolgáltatók októberben kezdtek mérsékelt áron áramot szállítani Moldovának. Bogdan Aurescu román külügyminiszter a héten azt mondta, hogy az Európai Unió szállítja a moldovai áramszükséglet 80–90 százalékát.

A román elnök szerint az jelentene megoldást, ha jobb összeköttetéseket létesítenének, közvetlen kapcsolatot hoznának létre Románia és Moldova között, és ugyanez vonatkozik a gáz- és közúti szállításokra is.

Iohannis és Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke | Fotó: presidency.ro

Johannis elmondta, hogy litván partnerével megvitatta az Oroszország elleni új európai uniós szankciós csomagot, és hangsúlyozta, hogy erősebb szankciókra van szükség. Gitanas Nauseda szintén keményebb szankciókat sürgetett Oroszországgal szemben.

„Célunk és kötelességünk, hogy segítsük Ukrajnát, amennyire csak tudjuk, pénzügyileg és gazdaságilag egyaránt, s egyben büntessük is meg az agresszort. A lépésről lépésre haladó politika – értem alatta a szankciókat – nem mindig éri el a célját. A szankciós politika időnként nagyobb hatással van a saját gazdaságunkra. Fel kell mérni a jelenlegi szankciók hatását, és további lépésekről kell dönteni. Litvánia mindig is a szigorúbb szankciókat támogatta. Rövidesen jóvá kellene hagyni az újabb csomagot. Ez jelentős lépés lenne, tekintettel az orosz fegyvergyártásra, a bankokra és a Roszatomra, nem beszélve az alkotmánybíróság bíráiról, akik hozzájárultak és hozzájárulnak a rezsim ukrajnai bűnös tetteihez” – szögezte le Nauseda.

Ingrida Simonyte litván miniszterelnök csütörtökön Vilniusban kijelentette, hogy Litvánia segítséget kíván nyújtani az orosz támadások által lerombolt ukrajnai infrastruktúra helyreállításához. „Ez ugyanolyan fontos, mint a fegyverszállítás” – tette hozzá.

A litván energiaügyi minisztérium szerint a balti ország eddig 3 millió eurót szabadított fel a megrongált ukrajnai energetikai létesítmények helyreállítására. További 2 millió euró támogatás a közeljövőben várható.

Gitanas Nauseda Iohannisszal folytatott tárgyalása után az energetikai infrastruktúra elleni támadásokat a Sztálin által mesterségesen előidézett 1932-1933-as ukrajnai éhínséghez, a Holodomorhoz hasonlította.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?