Légvédelmi rakétarendszert adományozott Szlovákia az ukrán hadseregnek

Eduard Heger szlovák kormányfő ezt Kijev felé tartva, a vonaton jelentette be.

Ukrajna rendelkezésére bocsátotta az S-300-as légvédelmi rendszert Szlovákia – jelentette be Eduard Heger szlovák kormányfő útban Kijev felé a vonaton a Parameter.sk beszámolója szerint. A szlovák Markíza televízió szerint az S-300-as rendszer már megérkezett Ukrajnába, szállításához mindössze két nap kellett.S-300 légvédelmi rakétarendszer | Fotó: Wikipedia

Heger azt mondta, ez a lépés sem jelenti azt, hogy Szlovákia része lenne az ukrajnai fegyveres konfliktusnak. Azt is kijelentette, hogy Szlovákia védelme továbbra is biztosított, a következő napokban pedig további rakétaelhárító-rendszerekkel erősítik meg védelmüket.

A szlovák védelmi minisztérium az utóbbi napokban pedig közölte: az ország kész további rakétaelhárító-rendszereket adni Ukrajnának, ha a NATO ezért kompenzációt nyújt.

Kapcsolódók

Kimaradt?