FRISSÍTVE – Bombatalálat érte a kelet-ukrajnai Kramatorszk vasútállomását, ötvenen meghaltak

Két rakéta csapódott be a kelet-ukrajnai Kramatorszk városának vasútállomásába – közölte pénteken hivatalos Telegram-csatornáján Olekszandr Kamysin, az ukrán állami vasúttársaság vezetője. A rakétacsapás idején több ezer ember tartózkodott az állomáson. FRISSÍTÉS: Ötven halálos áldozata van Donyeck kormányzója szerint a város vasútállomását ért légicsapásnak. A támadásban legalább öt gyerek is életét veszítette.  

Az ukrán védelmi minisztérium Twitter-bejegyzése szerint az oroszok kazettás bombákat használtak.

Tetjana Ihnatcsenko, a donyecki területi közigazgatás szóvivője először azt közölte, hogy legalább 27 ember, köztük két gyerek meghalt és 30 ember megsebesült a rakétacsapásban. Az ukrán hatóságok néhány órával később már arról arról számoltak be, hogy a halálos áldozatok száma 39-re emelkedett, és 87 ember megsebesült. 

A donyecki regionális rendőrség a támadásról azt írta: „Oroszország ma csapást mért a kramatorszki vasútállomásra. A rakéta az ideiglenes váróterembe csapódott, ahol több száz ember várakozott az evakuáló vonatra. Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Oroszország brutálisan, barbár módon gyilkolja a civil ukránokat” – áll a közleményben, amelyet a CNN idézett.

A város polgármestere, Olekszandr Honcsarenko szerint körülbelül 4000 ember tartózkodott a vasútállomáson, amikor rakétatámadás történt. Többségük nő, gyerek és idős ember – mondta. A kramatorszki állomást az ukránok arra használják, hogy civileket evakuáljanak az orosz csapatok által támadott területekről. Az egyik legkeletibb, még működő vasútállomás Ukrajnában.

Az oroszok szerint az ukránok voltak

Oroszország tagadja felelősségét a rakétatámadásért. A szakadár Donyecki Népköztársaság területvédelmi parancsnoksága azt állítja, hogy az ukrán erők mértek csapást a vasútállomásra. „Az ukrán fegyveres erők rakétatámadást indítottak Kramatorszk ellen. Rakétacsapást mértek a kramatorszki vasútállomásra, ahonnan a helyi lakosságot evakuálják. Egy Tocska-U rakéta roncsai zuhantak le a vasútállomás közvetlen közelében” – áll a donyecki szeparatisták jelentésében, amelyet független források nem erősítettek meg.„A gyerekeknek” - áll a Tocska-U rakéta oldalán | Fotó: Defense of Ukraine

Az orosz védelmi minisztérium is azt sugallta, hogy Ukrajna saját népét támadta meg, és tagadta felelősséget a vasútállomást ért rakétacsapásokért. Az orosz hadseregnek pénteken nem volt Kramatorszkhoz rendelt célpontja – közölte a minisztérium. Azt is állítják, hogy a csapásban használt rakétát csak az ukrán hadsereg használja.

FRISSÍTÉS: Ötven halálos áldozata van Donyeck kormányzója szerint a város vasútállomását ért légicsapásnak – írja a The Guardian alapján a HVG. A lap arról ír, hogy a támadásban legalább öt gyerek is életét veszítette. A New York Times értesülései szerint az ötven áldozat közül többen már a kórházban életüket vesztették. A támadásban a jelenlegi adatok szerint 98-an sérültek meg, köztük 16 gyerek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?