Kiadják ősszel Navalnii börtönben írt emlékiratait

Hazafi címmel írta meg életrajzi könyvét a börtönben Alekszej Navalnij. A néhai ellenzéki vezető özvegye, Julija Navalnaja csütörtöki bejelentése alapján az emlékiratokat okteróberben kiadják.

„Egyáltalán nem így képzeltem el, hogyan fogja Alekszej megírni az emlékiratait. Az hittem, hogy 80 év körüliek leszünk és ő a nyitott ablak mellett, egy számítógép előtt ülve fogja begépelni. Én pedig majd zsörtölődök, hogy hamarosan megérkeznek az unokák, ő pedig felesleges dolgokkal foglalkozik” – fogalmazott csütörtöki X-bejegyzésében a februárban, a börtönben elhunyt orosz ellenzéki vezető özvegye. Julija Navalnaja szerint miután Navalnijt 2020-ban a börtönben megpróbálták megmérgezni mindenki erőltette, hogy írjon könyvet. Ő akkor még csak 44 éves volt, túl fiatalnak gondolta magát egy életrajzi kötethez.

Fotó: Alekszej Navalnij Facebook-oldala

„De az események másképp alakultak. Szörnyen és nagyon igazságtalanul. Kiderült, hogy nincs hátra még egy fél élet” – emlékeztett özvegye. Végül mégis megírta emlékiratait, amelyben felidézett oroszországi eseményeket, ugyanakkor gyermekkoráról szívesen beszélt.

Navalnij önéletrajzi kötete október 22-én jelenik meg, egyszerre tizenegy nyelven – jelentette be Julija Navalnaja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?