Cinikus indokkal utasította el Navalnij anyjának keresetét a bíróság

Elutasították a néhai orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij édesanyjának keresetét, mely szerint nem kapott megfelelő orvosi ellátást azon a sarkvidéki börtöntelepen, ahol meghalt, arra hivatkozva, hogy a panaszt nem maga Navalnij nyújtotta be – közölte egy, az orosz ellenzéki vezetőhöz közel álló személy, írja a News.ro a Reuters alapján.

Alekszej Navalnij családja és támogatói azzal vádolták Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy megölte az az egykori ellenfelét, amit a Kreml hevesen visszautasított. Navalnij túlélte, amikor 2020-ban szovjet idegméreggel megmérgezésték,  és a börtönben eltöltött évek kemény bánásmódját is, a hosszú ideig tartó magánzárkát. Ivan Jdanov, Navalnij egykori tanácsadója elmondta, hogy a börtöntelephez közeli Labytnangi város bírósága azzal az indokkal utasította el a keresetet, hogy a felperesnek magának Navalnijnak kell lennie.

„Alekszej már többször indított pert az orvosi ellátás elmulasztása miatt a börtöntelepen” – írta Jdanov a Telegram alkalmazáson. „Most, hogy megölték, gúnyolódva utasítják el a családja panaszát”.

Az orosz börtönhatóságok szerint a 47 éves Navalnij február 16-án eszméletét vesztette és meghalt, miközben sétált a börtön előtt, ahol büntetését töltötte. Navalnij csapata később bejelentette, hogy a halotti bizonyítványa szerint természetes halállal halt meg. Édesanyja, Ljudmila Navalnaja nem sokkal fia halála után a Moszkvától 2000 km-re fekvő, sarkvidéki Szalekhard városába utazott, ahol elmondása szerint a nyomozók addig nem adták ki a holttestet a helyi hullaházból, amíg bele nem egyezett, hogy nyilvános temetés nélkül temessék el.

Oroszok az elnökválasztás utolsó napján Navalnj sírjánál | Fotó: képernyőmentésA hatóságok végül elengedték Navalnij holttestét, és több ezer ember gyűlt össze a templom környékén a rövid moszkvai temetési szertartásra, majd a temetőbe mentek virágot elhelyezni, dacolva a Kreml nagyszámú nyilvános gyülekezést tiltó figyelmeztetésével.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?