Megszólalt a héten az Országútban Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus és abban az interjújában, melyet Benyik Györgynek adott felelevenítette életútjának néhány meghatározó mozzanatát.

Így többek közt kitért arra, mi váltotta ki már gyerekkorában az érdeklődését a biológia iránt és hogyan viselte el, hogy kollégái közük többen gáncsolták a kutatásait? Arról is beszélt, miként éli meg azt, hogy nemcsak híres lett, hanem a felfedezésével sokakat megmentett. Ezek mellett szólt a neki különleges megtiszteltetést jelentő februári elismeréséről, amikor Ferenc pápa kinevezte a Pápai Életvédő Akadémia tagjává.

E hét keddjén, amikor a maszol beszámolt arról, hogy Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus a szegedi alma materének adományozza a díj másolatát, valamint a vele járó több mint félmillió dollárt, – az Országútban terjedelmes életút interjú jelent meg a mecénás-tudóssal.

A Karikót kérdező az a szegedi katolikus pap, teológus Benyik Miklós volt, akinek nevéhez nemcsak impozáns bibliakutatói tudományos munkásság fűződik, hanem egy világra szóló, egyedülálló teljesítmény is: ő volt annak a kézzel másolt ötkötetes Bibliának az ötletgazdája és valóra váltója, melynek 5061 oldalát ugyanennyi, határokon inneni és azokon túli kéz írta meg, megvalósítva ezzel a valaha ismert legnagyobb léptékű magyar ökumenikus összefogást. (A kézírásos Bibliából fakszimile kiadás is készült, melynek egy példányát zarándokok – köztük 12 határon túli gyermek – adta át Ferenc pápának 2015. október 14-én.)

Elöljáróban hadd mondjam el, a beszélgetésüket egy tömör Karikó biográfia vezeti fel, melyből megtudjuk: az 1955-ben született tudós 2009 óta az University of Pennsylvania idegsebészeti osztályának kutató professzora, 2013–2022 között pedig a mainzi BioNTech cég alelnöke volt. Majd száz kitüntetése után, 2023-ban kapott Nobel-díjat a szintetikus hírvivő RNS alapú vakcinák orvosi technológiájának kifejlesztéséért, aminek köszönhetően az eredetileg influenzavírus ellen kidolgozott vakcina gyors adaptálása tette lehetővé a Covid elleni küzdelmet. A Nobel-díj odaítélése évében a Széchenyi-díjas kutatóbiológust a Magyar Szent István-renddel tüntették ki, két hónapja pedig Ferenc pápa a Pápai Életvédő Akadémia rendes tagjává nevezte ki.

Az interjú elején Karikó a kezdetekről vallott, arról, mi váltotta ki korai érdeklődését a biológia iránt: „Szerintem minden gyerek, minden ember érdeklődik a biológia iránt. A betegek meg akarják érteni, hogy miért betegek. Az emberek szeretnék megérteni a körülöttük lévő biológiai világot. Emlékszem, gyerekkoromban Kisújszálláson sok gólya volt, amikor visszajöttek, kérdeztük, honnan tudták, hogy hova kell jönni, volt GPS-ük? Édesanyámék összegyűjtötték a tojást és rárakták a kotlóst – az pedig csak ott ül és három hét múlva kijöttek alóla a csirkék. Volt kertünk is, amelyben elvetettük a magot és kikeltek a növények. Apámnak volt disznója, etette a kismalacokat, azok felnőttek, és amikor eljött a disznóvágás ideje, a nővérem és az édesanyám nem szeretett odamenni, engem azonban érdekelt, hogy mi van benne.”

A kislány ismeretszomját tanárai jó érzékkel ösztönözni tudták. Így épülhetett benne egymásra az otthoni tapasztalat és a kisújszállási iskolájában szerzett tudásanyag, ami kellő útravalót jelentett a jövő eldöntéséhez: „Úgy gondolom, minden gyermekben megvan ez a kíváncsiság a biológia iránt, de hogy hova fejlődik, az attól függ, hogy milyen a környezete, s az iskola hogyan fejleszti ezt tovább. Az általános iskolában az élővilágórán kimentünk a ligetbe, és a tanárunk felhívta a figyelmünket az érdekes növényekre. Ezek az ismeretek gyűltek. A gimnáziumban Csobay tanár úr tanította a kémiát, sok érdekes kísérletet mutatott be, például a Hérón labdáját, amelyben ammónia volt, és a fenolftaleines víz az üveglabdába jutva rózsaszín szökőkutat képezett.

Biológiatanárunk mindig megkérdezte tőlünk, hogy mi mit gondolunk különböző jelenségekről. Persze sok butaságot mondtunk, de ezzel azért mégis felkeltette az érdeklődésünket a biológia iránt. A szüleim is sok mindenre felhívták a figyelmet, annak ellenére, hogy édesapám csak hat osztályt végzett, édesanyám pedig nyolcat, tovább nem járhattak iskolába, mert szegények voltak.”

Azt én teszem hozzá, mert ő szerényen elhallgatja: már általános iskolásként kitűnt az élővilág tárgyú megyei, majd országos versenyeken, gimnazistaként pedig a biológia területén legkiválóbb diáknak járó díjat is elnyerte. Érettségi után következett Szeged egyetemén a biológia szak népköztársasági ösztöndíjjal, majd az ottani Biológiai Kutatóközpont, ahol 1983-ban doktorrá avatták. Innen két évvel később létszámcsökkentés miatt az utcára tették. Ekkor döntött el, férjével és kislányával Amerikába megy és ott folytatja kutatásait.

Philadelphia, Washington, majd újra Philadelphia következett, ahol hideget is, meleget is kapott. Arra a kérdésre, hogy kollégái segítették-e a kutatását, így felel: „Nem igazán. Egyrészt én abból indultam ki, hogy a betegségek jó része nem genetikai eredetű, ezért a divatos génkutatáshoz nem kapcsolódtam, mert úgy gondoltam, a gyógyítás felfedezését másutt kell keresni.”

Ezek után joggal adódik a kérdés: hogyan viselte el kutatóként a nemegyszer ellenséges légkört, a gáncsoskodást? A vonatkozó okfejtése rokonszenves és tanulságos is, – illő azt hiánytalanul közreadnom: „Még középiskolás koromban a biológia-szakkörön elolvastuk Selye János Életünk és a stressz című művét, és beszélgettünk is róla. Például, hogyha nagyon mérges vagy, azonnal arra gondolsz, hogy a legjobb lenne megbosszulni a sértést, mert az megnyugtató lenne. De ez a megnyugvás csak időleges, és nem szabad ezt tenni, mert visszaüt rád, és a harag csak fokozódik.

Selye azt ajánlja, ilyenkor gondolj arra, hogy akin bosszút akarsz állni, annak valamilyen módon mégiscsak hálás lehetsz. És ha a hála (gratitude) érzése vezet, akkor fel tudod oldani és pozitívra tudod fordítani a stressz által kiváltott agressziót.

Egyik professzorom azt akarta, hogy mindig a csoportjában, a Temple Egyetemen dolgozzam, s amikor állásajánlatot kaptam a Johns Hopkins Egyetemről, azt mondta, ha elfogadod, hazatoloncoltatlak. És valóban feljelentett, s felhívta a fogadó egyetemet, közölte velük, hogy én menekült vagyok, így azt is elintézte, hogy a Johns Hopkins Egyetemen ne fogadjanak. Én pedig, amikor öt év múlva előadást tartottam a Temple Egyetemen, és ő is ott ült a hallgatóság körében, neki szóló köszönettel kezdtem az előadásomat, amiért meghívott Amerikába, és minden jót elmondtam róla. Akkor odajött hozzám, gratulált, és elmondta, milyen büszke rám, én pedig nem ejtettem szót arról, hogy mást is tett. Az emberek el is felejtik, ami negatív dolgot tettek, csak a pozitívra emlékeznek. Hát én is így tettem.” 

Ezeket hallva nem véletlenül jut eszébe az interjúkészítőnek: „azt kell mondom, ha lenne spirituális Nobel-díj, akkor én ezt azonnal megadnám Karikó Katalinnak, ugyanis Magyarországon a gyűlölködés szinte nemzeti sport.” Mindezeket Karikó bölcsen így kommentálta: „Mindenki fel tud idézni olyan esetet, amikor vérig sértették. S aki nem tud túllépni a sértésen, az maga is sérteni fog. Sajnos nagyon sokszor még azok is, akik gyakorolják a vallásukat, azok sem képesek jóindulattal feloldani a stresszt és túllépni a sértésen, vagy még kevésbé pozitívra fordítani ezt a negatív motivációt.”

Hogy a selyei felfogás Karikó Katalin számára mennyire igazodási pont volt és maradt, arról tanúskodik az a mondandója, amiből az derül ki: mit jelent a tudomány emberének, ha a hírnévre úgy tesz szert, hogy közben milliók áldják a nevét. Már csak ezért fontosnak ítélem azt általa kifejtetteket is a maguk teljességében idézni: „Nem akartam híres lenni, és ez is hozzátartozik a selyei gondolathoz: nem vágytam arra, hogy amit csinálok, azt elismerjék. Nekem elég volt az, hogy én tudom, mit csinálok, az fontos és egy napon hasznos lesz. Amikor Amerikában tíz évvel ezelőtt a kutatóhelyről kirúgtak és Németországba mentem, csak az volt a célom, hogy ez a módosított mRNS kerüljön be a klinikai gyakorlatba.

Németországban 2015-ben kezdtük a vírusok elleni vakcina fejlesztését. Uğur Şahin, a BioNTech igazgatója kijelentette, hogy bár az ilyen vakcinafejlesztés nem kifizetődő, mégis morális kötelességünk ezen is dolgozni. Ugyanis gyakran megtörténik, hogy a kifejlesztett vakcina ott marad a polcon, senki sem használja, senki sem veszi meg.

A Pfizer 2018-ban azzal a kéréssel fordult a BioNTechhez, hogy influenza ellen mRNS alapú vakcinát akar kifejleszteni, akkor elkezdtünk ezen dolgozni. Engedélyt 2019 végén kaptunk arra, hogy a klinikai tesztek elkezdődjenek. Ekkor tűnt fel egy másik vírus, a Covid, és Uğur Şahin 2020 januárjában jött rá arra, hogy nagy baj lesz, mert fertőzött, tünet nélküli emberek utaznak, és ezzel szétviszik a fertőzést az egész világon. Ekkor határozta el, hogy minden más kutatást leállít a cégnél, és a koronavírus elleni vakcina fejlesztésére koncentrálunk. Az, hogy ezt a vakcinát influenzáról más vírusra váltsuk át, nem volt nagy kihívás, hiszen a kutatók már majd harminc éve tanulmányozzák a koronavírusokat, és pontosan tudták, hogy tüskefehérje van a felszínén, és az ellen kell kifejleszteni a vakcinát. Így azonnal elkezdődhetett a vakcinafejlesztés.”

A Benyik-Karikó párbeszéd részletekre kiterjedően kitér arra a kutatási folyamatra, melynek eredményeképpen Karikó és munkatársai „a vírus pusztító messengerét pozitívra fordították” és „világmegváltók” lettek. Az erre vonatkozó szakmai értekezés idézésének is helye lenne az ismertetésemben, de e szándéknak megálljt parancsol a terjedelmi korlát.

Ehelyett inkább arról számolnék be, hogyan fogadta azt a kiválóságunk, hogy a pápa februári kinevezésével egy új akadémiai közösségbe léphetett be.

Az erről szóló gondolatai előtt hadd áruljak el egy érdekességet arról a Zsuzsi lányáról, akiről alább, mint okos tanácsadójáról lesz szó: ő amúgy kétszeres olimpiai bajnok, hiszen evezősként tagja volt annak az amerikai nyolcasnak, mely a pekingi, majd a londoni olimpián is aranyérmes lett.

E kitérő után következzen a beígért Karikó mondanivaló: „Amikor tavaly meghívtak, fölkértek, hogy ne csak a messenger RNS-ről, hanem más biotechnológiákról – például a CRISPR-ről, sőt az új genetikai beavatkozásokról – is tartsak előadást, amelyekkel segítik különböző jó tulajdonságú növények és állatok létrejöttét. Őszinte leszek, kissé meglepődtem a meghíváson. Általában olyan sok meghívást kapok, hogy számtalanszor nem is szoktam elmenni, de úgy éreztem, hogy ide mégis el kell mennem, és ebben a lányom is megerősített: „Anya, neked ide el kell menned! El kell magyaráznod, segítened kell a megértést” – mondta, és akkor válaszoltam, hogy elfogadom a meghívást és elmegyek.

Utánanéztem, hogy a Pontificia Accademia per la Vita milyen szervezet, s láttam, hogy kezdetben az abortusz elleni állásfoglalásáról vált ismertté, de időközben az Akadémia is megváltozott, több szakértő véleménye jelenik meg benne, és most a tagjai között vannak muzulmánok, zsidók és más vallásúak, azzal a céllal, hogy megismerjék egymást. Nekem ez nagyon rokonszenvesnek tűnt.

Jó dolognak tartottam, hogy beszéljek nemcsak az mRNS-ről, hanem más biotechnológiákról is, amelyek most kerültek előtérbe.

A 2023. február 20-án és 21-én tartott nemzetközi szakmai – online workshop – konferencia 28. évi közgyűlésén vettem részt. Személyre irányulás és új technológiák a közjó érdekében címmel tartottam előadást. Eddig soha nem voltam Rómában, de most az egész családomat, a férjemet, Francia Bélát, a lányomat, Zsuzsikát, az ő férjét és az unokákat is elvittem. Nagy élmény volt, hogy Ferenc pápa az egész családot megáldotta.”

Zárszavamban az interjú fináléját adom közre, amely azt illetően is eligazít: a Nobel-díj után hogyan látja a jövőjét Karikó Katalin?

„Mindenki úgy gondolta, hogy most világkörüli diadalút kezdődhet. Eddig senki sem volt kíváncsi a véleményemre, most viszont annál többen. Az egyik volt szegedi munkatársam, Ludwig János megjegyezte: „Ha már az évek során a nehézségek nem tántorítottak el az egyre fontosabb feladatok megoldásától, remélem, a siker és a széles körű elismerés sem fog ehhez vezetni!”

Még sok felfedeznivalóm van, és ez mindennél fontosabb.”