Magyar siker: Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus átvették a Nobel-díjat

A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián.

„Az emberi tudás határait feszegetjük ezekkel a kutatásokkal, amelyek hozzájárulnak a világ fejlődéséhez és ezáltal a jövő megjósolhatatlan eseményeire is fel tudunk készülni" - hangsúlyozta nyitóbeszédében Astrid Söderbergh Widding, a Nobel Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

Krausz Ferenc fizikus két francia tudóssal, Pierre Agostinivel és Anne L'Huillier-vel megosztva, az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereiért vehette át a fizikai Nobel-díjat.

Karikó Katalin az amerikai Drew Weissmannal megosztva az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért kapta meg az orvosi-élettani Nobel-díjat.

Karikó Katalin biokémikus átveszi az orvosi-élettani Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól

Olyan év, amikor egy nemzetnek két Nobel-díjasa van a legritkább dolog, igaz, nekünk, magyaroknak régi hagyományunk van a Nobel-díjakban - jelentette ki Csák János kulturális és innovációs miniszter vasárnap a svédországi magyar nagykövet rezidenciáján az M1 aktuális csatornának adott interjújában.

Felidézte, hogy az első magyar Nobel-díjat Lénárd Fülöp kapta nemsokkal a rangos kitüntetés alapítását követően 1905-ben.

Az, hogy két magyar tudós megkapta a Nobel-díjat azt mutatja, hogy természettudományokban a Nobel-bizottság figyeli a nagy eredményeket - húzta alá Csák János. Mint mondta, Krausz Ferenc fizikus eredménye tényleg áttörés volt, amiből aztán lehet élettudományokban, anyagtudományokban, műszaki tudományokban további felfedezéseket tenni és további hasznosítást elérni.

Krausz Ferenc fizikus átveszi a fizikai Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól

Hangsúlyozta, ugyanez vonatkozik Karikó Katalinra, aki az egész életét az mRNS kutatásának szentelte és amikor jött a koronavírus-járvány, akkor mindenki felismerte, hogy az, amit korábban akár még finanszírozásban, kutatásban is nehéz volt elfogadtatni, az működik.

Csák János úgy fogalmazott, hogy a jövőben mindkét kutatásra óriási, további kutatások épülhetnek az emberiség javára.

A miniszter a két magyar tudósról azt mondta, hogy a nagy embereket az jellemzi, hogy akárhonnan indultak, akárhová érkeztek, megtartják az önmagukkal szembeni és a többiekkel szembeni szerénységüket, alázatukat. Egyben figyelmébe ajánlotta különösen a fiataloknak és a lányoknak, hogy olvassák el Karikó Katalin életrajzi kötetét. Beszélt arról is, hogy további közös jellemzőjük, hogy azon gondolkodnak, hogyan lehetne alkalmazni felfedezéseiket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?