Örömmel fogadta a börtönben a Nobel-békedíjat Nargesz Mohammadi

Nargesz Mohammadi örömmel fogadta a börtönben a Nobel-békedíjat , és a cellatársaival meg is ünnepelte, számolt be szombaton a családja.

 

„Nők, élet, szabadság" – ezekkel a szavakkal adták át pénteken a 2023-as Nobel-békedíjat az iráni nők elnyomása elleni küzdelemért Nargesz Mohammadi aktivistának. Hozzátették, tevékenységével nemcsak hazájában, hanem a világon mindenhol sokat tett az emberi- és szabadságjogokért, a szlogen pedig a tavalyi tiltakozási hullám jelmondataként vált ismertté.

A kurd származású aktivistát először 1998-ban tartóztatták le az iráni kormánnyal szembeni kiállása miatt, az óta számtalan alkalommal került szembe a hatóságokkal. Mint azt a díj bejelentésekor is felidézték, Mohammadit összesen 13-szor tartóztatták le, ötször pedig el is ítélték, ezzel összesen 31 év börtönt és 154 korbácsütést szabtak ki rá büntetésként. Jelenleg is egyik büntetését tölti a hírhedt teheráni Evin börtönben, ahova „propaganda terjesztése" miatt zárták be.

A Nobel-díjat azután kapta meg, hogy az elmúlt évben Iránban a jelenlegi rendszerrel szemben az eddigi legnagyobb tüntetéshullám indult meg azt követően, hogy az erkölcsrendészet letartóztatta az akkor 22 éves Mahsza Aminit, amiért nem volt teljesen eltakarva a haja, majd a fiatal nő életét vesztette a hatósági furgonban. Az ezt követő hetekben-hónapokban több százezren, nagyrészt nők vonultak utcára, hogy a nők elleni erőszakra és elnyomásra hívják fel a figyelmet. A békés tüntetéseket azonban rendre leverték a rendvédelmi szervek: összesen több mint 500 tüntető halt meg és több ezren sérültek meg, legalább húszezer embert pedig őrizetbe vettek.

Mohammadi néhány hónappal később, tavaly decemberben írt egy jelentést – melyet a BBC közölt –, ahol a tüntetéssorozat alatt letartóztatott nőkkel szemben rendszerszintűen elkövetett szexuális és fizikai erőszakot tárta fel, később pedig az Evin börtönben zajló kínzásokról és brutális vallatási módszerekről számolt be.

Berit Reiss-Andersen, a díjat kiosztó Norvég Nobel Bizottság elnöke a bejelentéskor azt mondta, reménykednek benne, hogy a 2023-as győztest szabadlábra helyezik legalább annyi ideig, hogy személyesen átvehesse az elismerést decemberben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?