Irán visszautasítja a BBC jelentését a meggyilkolt tinédzser lányról

Határozottan visszautasította Irán a BBC brit műsorszolgáltató jelentését, amely szerint Iránban a 2022-es tüntetéseken a biztonsági erők megerőszakoltak és meggyilkoltak egy tinédzser lányt.

A BBC perzsa nyelvű szolgálata kedden adott hírt arról, hogy a két évvel ezelőtti megmozdulások során a biztonsági erők három tagja Teheránban őrizetbe vette a 16 éves Nika Sakaramit, a lányt egy hűtőkocsiba tuszkolták, ahol megerőszakolták, majd megölték. A BBC egy olyan jelentésre hivatkozva tette közzé állításait, amely feltételezhetően a Forradalmi Gárda számára készült.

Irán határozottan vitatja a híradás hitelességét, és jelezte, hogy jogi lépéseket tett az ügy miatt.

Illusztráció forrása: Pexels

A Mizan hírportál szerdai jelentése szerint az iráni ügyészség „hatalmas hazugságnak” nevezte a jelentést, amellyel a BBC eljátszotta nemzetközi hitelességét.

Ahmad Vahídi belügyminiszter úgy fogalmazott az esettel kapcsolatban, hogy Irán ellenségei és sajtóorgánumaik „pszichológiai nyomást” gyakorolnak az országra.

A Sarg című iráni lap értesülése szerint az ügyészég máris beidézte azokat az iráni aktivistákat és újságírókat, akik közzétették a szóban forgó BBC-jelentést, és „hazugságok és rendszerellenes propaganda terjesztése” miatt eljárást indított ellenük.

Irán közlése szerint Nika Sakarami nem is vett részt a 2022 őszén tartott demonstrációkon. Egy rendőrségi jelentés szerint a lány úgy halt meg, hogy kizuhant egy magas épületből, a holttestét másnap találták meg az ott lakók.

A hozzátartozók már akkor kételkedtek ennek a verziónak a valóságtartalmában, és a titkosszolgálatot és az erkölcsrendészetet tették felelőssé a lány haláláért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?