Blinken: Putyin visszautasított minden, az Egyesült Államok által az ukrajnai konfliktus enyhítésére felkínált lehetőséget

Vlagyimir Putyin orosz elnök visszautasított minden, az Egyesült Államok által az ukrajnai konfliktus enyhítésére felkínált lehetőséget, és inkább fokozta a katonai jelenlétet – mondta szerdán, Washingtonban Antony Blinken amerikai külügyminiszter, a brit hivatali partnerével, Liz Trusszal közösen tartott sajtótájékoztatóján.

„Arra törekedtünk, hogy lehetőségeket biztosítsunk Putyin elnöknek. Ő az egyetlen, aki el tudja dönteni, hogy él-e velük, vagy sem. Eddig minden alkalommal, amikor lehetősége lett volna rá, inkább rálépett a gázpedálra és továbbment ezen a szörnyű úton" – fogalmazott Blinken. Az amerikai külügyminiszter azt mondta: nem érti, mi a célja Moszkvának, ugyanis „az ukránok megmutatták, hogy nem fogadnának el semmilyen bábkormányt, amelyet Putyin megpróbálna beiktatni a megválasztott ukrán kormány leváltása után.”

„Ha egy ilyen bábkormányt próbál hatalomra juttatni az orosz erők Ukrajnában tartásával, az egy hosszú, véres, elhúzódó zűrzavarhoz vezet" – tette hozzá Blinken. Az Egyesült Államok magas rangú védelmi tisztviselői a múlt hónapban azt mondták: Oroszország Ukrajna elleni inváziójának célja a kelet-európai ország kormányának „lefejezése”.Antony Blinken | Fotó: Agerpres/EPA

Blinken „abszurdnak” nevezte Oroszország javaslatát, amely szerint humanitárius folyosókat hoznának létre Ukrajna és Oroszország között. A tárcavezető felszólította Moszkvát, hogy tegye lehetővé az ukrajnai civilek biztonságos távozását. „Sértő azt javasolni, hogy az ukrán nép éppen attól a kormánytól kérjen menedéket, amely semmibe veszi az életüket” – tette hozzá.

Liz Truss a sajtótájékoztatón közölte, hogy az Egyesült Királyság légvédelmi rendszereket fog szállítani Ukrajnának. „Az égbolt védelmének legjobb módja a légelhárító fegyverek alkalmazása, amelyeket az Egyesült Királyság szállítani fog Ukrajnának” – fogalmazott a brit külügyminiszter. Truss arról is beszélt, hogy az Egyesült Királyság nem törekszik repüléstilalmi zóna létrehozására az ukrajnai humanitárius folyosók felett, mivel ez „közvetlen konfrontációhoz vezetne a NATO és Oroszország között.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A brit tárcavezető hozzátette: az Egyesült Királyság azt szeretné, ha Oroszországot teljes mértékben kizárnák a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból, és a G7-országok beszüntetnék az orosz olaj és földgáz felhasználását. „Meg kell dupláznunk a szankcióinkat” – mondta. Truss szerint Oroszország Ukrajna elleni inváziója „hatalmas fájdalmat és szenvedést okoz”, de Putyin nem halad olyan ütemben, mint tervezte. „Megleptük Putyint az egységünkkel és a szankcióink keménységével. (...) A bátor ukrán nép pedig meglepte eltökéltségével” – tette hozzá. „Most nem adhatjuk fel. Putyinnak el kell buknia” – hangoztatta a brit külügyminiszter.

Kapcsolódók

Kimaradt?