banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Putyin: Kijevnek teljesítenie kell Moszkva összes követelését a támadás leállításához

Az ukrajnai orosz támadás leállítása csak abban az esetben lehetséges, ha Kijev felhagy a katonai műveletekkel és teljesíti Moszkva követeléseit – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök azokon a telefonbeszélgetéseken, amelyeket vasárnap francia, valamint török hivatali partnerével folytatott.

Putyinnak az Emmanuel Macron francia, és a Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel folytatott tárgyalásáról a Kreml tájékoztatást adott ki. Eszerint Putyin az Erdogannal folytatott eszmecsere során azt állította, hogy az általa „különleges műveletnek” nevezett háború, az előzetes tervek szerint halad. Azt hangoztatta, hogy az orosz haderő mindent megtesz a lakosság életének megóvása és biztonsága érdekében, és hogy „célzott csapásokat kizárólag a katonai infrastruktúra ellen hajt végre.”

Felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel szemben élesen kirajzolódik a Donyec-medencét továbbra is tűz alatt tartó nacionalista és neonáci alakulatok különös kegyetlensége. Ezek az ukrajnai városokban élő pajzsként használják fel a helyi lakosokat, beleértve a „gyakorlatilag túszul ejtett” külföldieket.

A konfliktus csakis abban az esetben szűnhet meg, ha Ukrajna abbahagyja a harcokat és teljesíti, amit Oroszország követel, amennyiben ez teljesül, a katonai műveletet leállítják – fogalmazott Vlagyimir Putyin Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel való tárgyalásán.

Putyin tájékoztatta Macront a zaporizzsjai nukleáris erőműnél péntekre virradóra történt incidensről, amelyet az ukrán radikálisok által megrendezett, és egy diverzánscsoport által elkövetett „provokációnak” nevezett. Az „ukrán radikálisok cinikus propagandakampányát” tette felelőssé amiatt, hogy a történtekért megpróbálták az orosz erőket hibáztatni.

Az orosz vezető szerint az orosz erők az ukrán őrséggel és személyzettel közösen biztosítják az atomerőmű normális működését. Mint mondta, a háttérsugárzás a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) adatai szerint is normális.Fotó: Agerpres/EPA

„Az erőmű fizikai és nukleáris biztonsága megbízhatóan védelem alatt áll” – mondta Putyin a közlemény szerint, hozzátéve, hogy ugyanez áll a csernobili létesítményre is atomerőműre. „Mindez azért történik, hogy kizárjuk annak lehetőségét, hogy ukrán neonácik vagy terroristák katasztrofális következményekkel járó provokációkat szervezzenek” – hangoztatta Putyin.

A zaporizzsjai atomerőmű elfoglalását az orosz katonai szóvivő egyébként még hétfőn bejelentette. A polgári lakosság kimenekítésének problémájával kapcsolatban Putyin azt javasolta a francia elnöknek, hogy humanitárius kérdésekben tárgyaljon Kijevvel, amely szerinte sem Mariupolnál, sem Volnovahánál nem tarja magát az orosz fél által – szerinte – tiszteletben tartott, előzetesen elért fegyvernyugvási megállapodáshoz.

Putyin mindkét tárgyaláson kifejezte Oroszország készségét az Ukrajnával és más országokkal való tárgyalásra a konfliktus rendezése érdekében. Ugyanakkor óvott a tárgyalási folyamat elhúzására irányuló kísérletektől, amelyeket az ukrán haderő átcsoportosítására használnak fel. Hangsúlyozta tárgyalópartnereinek, hogy az orosz előrenyomulás felfüggesztése csak akkor lehetséges, ha Kijev leállítja a katonai műveleteket és eleget tesz Oroszország követeléseinek.

Erdogannal tárgyalva az orosz elnök kifejezte reményét, hogy az ukrán fél a tárgyalások következő, hétfőre tervezett fordulója „konstruktívabb megközelítést tanúsít majd, teljes mértékben figyelembe véve a kialakuló realitásokat”.

Putyin és Erdogan megállapodott abban, hogy országaik diplomáciai és katonai vonalon folytatják a kapcsolattartást. Az orosz elnök megerősítette az orosz fél készségét arra, hogy minden szükséges segítséget megadjon a török állampolgároknak a hadműveleti területek biztonságos elhagyásához.

A két vezető hangsúlyozta szándékát a kölcsönösen előnyös orosz–török kereskedelmi és gazdasági együttműködés folytatására. Erdogan a Kreml közleménye szerint bírálta a Nyugaton az orosz kultúra és képviselői elleni heves és erősödő „diszkriminációs kampányt”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?