Beomlott egy autópályaszakasz, sok a halálos áldozat

Fotó: EPA/Xinhua

Beomlott egy autópályaszakasz Kína déli részén, Kuangtung tartományban. Beszámolók szerint legalább tizenkilencen az életüket vesztették, és tucatnyian kórházba kerültek.

A CCTV állami televízió úgy tudja, hogy az autópályaszakasz beomlásakor 18 jármű zuhant a mélybe, amelyek utasai közül 19-en meghaltak, harmincan pedig kórházba kerültek. Utóbbiak sérülései állítólag nem életveszélyesek.

Úgy tudni, hogy az autópálya egy 17,9 méter hosszú szakaszon omlott be, mintegy 184 négyzetméteres területet érintve. A vg.hu beszámolója alapján a szemtanúk a helyi sajtónak azt mondták, hogy hangos zajt hallottak, és több méter széles lyukat láttak maguk mögött, miután elhaladtak az útszakasz mellett, mielőtt az összeomlott.

A baleset szerda hajnalban történt, közösségi média felületein közzétett, már nappali felvételeken még látszanak a beomlás következtében keletkezett kráterben heverő, füstölgő autók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?