Abszurd feltételek a tűzvédelmi engedélyhez: nem lehet fagerenda és tükör a panzió folyosóján

Szinte teljesíthetetlen feltételeket támasztanak a turisztikai vállalkozók elé, így sokan hiába törekednek, nem tudják megszerezni a tűzvédelmi engedélyt, mondta el a Maszol megkeresésére Daragus Attila. A háromszéki idegenforgalmi vállalkozó, az Antrec faluturisztikai szervezet országos alelnöke kifejtette, sok panziótulajdonos kérni sem meri az engedélyt, attól tartva, hogy úgysem tudja teljesíteni a feltételeket, sőt felhívja magára a figyelmet, és még a működése is veszélybe kerül.

Még rosszabb, hogy az is előfordul, ha egy vállalkozást ki akarnak iktatni a versenytársak, feljelentik a katasztrófavédelmi felügyelőségnél, az ellenőrzés nyomán szinte biztos, hogy találnak valamilyen rendellenességet, amiért kirónak egy borsos bírságot, de az sem kizárt, hogy felfüggesztik a tevékenységét. A katasztrófavédelmi felügyelőség még a saját székházaira sem tudja kiállítani a tűzvédelmi engedélyt, mert nem teljesítik az előírásokat, állami költségvetésből fenntartott épületek százai, iskolák, kórházak működnek tűzvédelmi engedély nélkül, ám a magánszférától, a vállalkozóktól elvárják, hogy a betarthatatlan feltételeknek eleget tegyenek, összegezte Daragus Attila.

A fekete gazdaság malmára hajtják a vizet

Azt is nehezményezi, hogy a tisztességesen, hivatalosan működő panziókat, szálláshelyeket ellenőrzik, büntetik, vagy akár be is zárják, ezzel tulajdonképpen a feketén dolgozók malmára hajtják a vizet. Aki „feketén” szállásol el, fogad turistákat nem kerül az ellenőrző hatóságok célkeresztjébe, nem fizetnek adót, sőt ha a tisztességesen vállalkozókat ellehetetlenítik az ő ügyfélkörük bővül, mondta a faluturisztikai szervezet képviselője.Svájc | Fotó: PexelsDaragus Attila attól tart, ha tovább szigorítják a szabályozásokat, fokozzák az ellenőrzéseket, a fekete gazdaság irányába tolják a hazai turizmust, amit nehezen, elsősorban az üdülési utalványoknak köszönhetően sikerült kifehéríteni. „Saját maguk alatt vágják a fát a hatóságok, előbb-utóbb nem lesz aki befizesse az adókat, amivel fenntartsák az állami apparátust” – fogalmazta meg aggályait a vállalkozó.

A valósághoz kellene igazítani a szabályozást

Daragus Attila szerint a jogszabályt kellene a valósághoz igazítani, olyan tűzvédelmi előírásokat megszabva, melyeket be is lehet tartani, hiszen annak semmi értelme, hogy olyan szabályok vannak, melyek teljesíthetetlenek. Azt is nehezményezi, hogy az ellenőrök nem a megelőzésre, hanem a bírságra, a tevékenység felfüggesztésére fektetik a hangsúlyt. Azt várnák el, hogy tanáccsal, útbaigazítással segítsék a panziótulajdonosokat, akik egy élet munkáját fektették a vállalkozásukba. Másrészt, az üzletember hangsúlyozta, azt még az ellenőrök is elismerik, hogy a tűzvédelmi engedély megléte nem garancia arra, hogy nem történik meg a szerencsétlenség, nem tör ki egy tűz, viszont olyan előírásokra lenne szükség, melyek betartása minimalizálja a veszteséget, szavatolja, hogy a panzióban levők biztonságos körülmények között ki tudnak menekülni.Fotó: Ferma Dacilor Facebook oldala Ehhez képest a jelenlegi szabályozás lehetőséget biztosít az ellenőröknek a túlkapásokra. Például nem engedélyezik, hogy faelemek legyenek egy panzió épületében. „Ha meglátnak valahol egy fagerendát, azonnal elrendelik, hogy a tűzvédelmi előírások miatt be kell vonni piros gipszkartonnal. Nem engedélyezik a falépcsők építését, csak vaslépcsőket lehet felszerelni. A folyosókról leszedetik a tükröket, arra hivatkozva, hogy zavarhatják a tűz elől menekülőket” – sorolta az elvárásokat Daragus Attila. Közben Ausztriában, Svájcban, Bajorországban elsősorban fából és kőből építik a tájba simuló hegyvidéki panziókat, hogy minél hangulatosabbak legyenek. Nem építkezhetünk vaskonténerekből, hiszen úgy nézne ki egy panzió mint egy összeszerelő műhely, mutatott rá a vállalkozó.

A Bihar megyei katasztrófavédelmi felügyelet (ISU) illetékese a Maszol korábbi megkeresésére arra világított , hogy a tűzvédelmi engedély megszerzéséhez szükséges intézkedések nagyban hozzájárulhatnak a tragédiák megelőzéséhez. Alin Nemeș azt mondta, passzív és aktív intézkedésekre van szükség. A passzív előírások sorába tartozik például az, hogy a kazán egy olyan elkülönített helyiségben legyen, ahol az ajtók és falak is ellenállók a hőre. Az aktív intézkedések elsősorban a tűzvédelmi felszerelésekre vonatkoznak. Legyen például az épület mellett tűzcsap, ugyanakkor az épületben is legyen az oltáshoz szükséges felszerelés. Rendkívül fontos a füstriasztó is, mert annak éles jelzése időben figyelmeztethet a veszélyre.

Mint megírtuk, Marcel Ciolacu miniszterelnök a Ferma Dacilor panziónál történt tragédia kapcsán elmondta, Romániában több ezer olyan intézmény van, amely tűzvédelmi engedély nélkül működik. Arra is kitért, biztos benne, hogy Raed Arafat a belügyi államtitkár, a Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) vezetője törvénymódosítási javaslatokkal fog előállni. Ciolacu szerint Romániában több ezer olyan intézmény van, amely nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel, legyen szó templomokról vagy iskolákról. „Be kell avatkoznunk. Vannak olyan épületek, amelyek a kommunizmus idején épültek, azokat át kell alakítani” – tette hozzá. Kifejtette, törvénymódosításra van szükség, mert harminc év után egy rendezett Romániára van szüksége az embereknek.

Radu Oprea a gazdasági és turisztikai miniszter azt mondta, hogy kezdeményezte, hogy a panziók a továbbiakban ne kaphassanak idegenforgalmi minősítést, ha nincs tűzvédelmi engedélyük. A tárcavezető tájékoztatása alapján úgy módosít a miniszteri rendeleten, hogy ezentúl a meglévő követelmények mellett az üzemeltetőnek fel kelljen mutatnia az építkezési engedélyt, amelyhez hozzátartozik a tűzvédelmi engedély is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?