Ciolacu: több ezer intézmény működik tűzvédelmi engedély nélkül, törvénymódosításra van szükség

Marcel Ciolacu szerint katasztrófának tekinthető a Ferma Dacilor panzióban történt tűzeset, amelyben legkevesebb 7 ember életét vesztette. A miniszterelnök emlékeztett arra, hogy Romániában több ezer olyan intézmény van, amely tűzvédelmi engedély nélkül működik.

„Ez egy katasztrófa volt, részvétem a családoknak! Várom a vizsgálóbizottság jelentését és biztos vagyok benne, hogy azt követően Raed Arafat törvénymódosítási javaslatokkal fog előállni” – fejtette ki csütörtökön este a România TV-nek adott interjújában. Hozzáfűzte, nem érti, hogy lehet, hogy még egy füstérzékelő sem volt a panzióban.

Fotó: Prahova Megyei Katasztrófavédelem

Ciolacu szerint Romániában több ezer olyan intézmény van, amely nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel, legyen szó templomokról vagy iskolákról. „Be kell avatkoznunk. Vannak olyan épületek, amelyek a kommunizmus idején épültek, azokat át kell alakítani” – tette hozzá.

Kifejtette, törvénymódosításra van szükség, mert harminc év után egy rendezett Romániára van szüksége az embereknek.

Mint írtuk, Radu Oprea a gazdasági és turisztikai miniszter azt mondta csütörtökön a Digi24-nek, hogy kezdeményezte, hogy a panziók a továbbiakban ne kaphassanak idegenforgalmi minősítést, ha nincs tűzvédelmi engedélyük. A tárcavezető tájékoztatása alapján úgy módosít a miniszteri rendeleten, hogy ezentúl a meglévő követelmények mellett az üzemeltetőnek fel kelljen mutatnia az építkezési engedélyt, amelyhez hozzátartozik a tűzvédelmi engedély is. Hangsúlyozta: a szaktárca mindössze a minősítésért felel, a működési engedély kibocsátása a helyi hatóságok hatáskörébe tartozik.

Ahogy arról beszámoltunk, az is kiderült, még 2019-ben le kellett volna bontani a vendégházat, azonban az erre vonatkozó bírósági döntést végül hatályon kívül helyezték, miután utólag kedvező szakértői véleményeket szereztek be a panzió számára.

A Ferma Dacilor vendégház, mint ismeretes, karácsony másodnapján égett porrá. Legalább hét ember vesztette életét a tűzben. A panziónak nem volt meg minden engedélye, mégis feltüntették a turisztikai minisztérium honlapján.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?