Több mint ezer embert kellett kitelepíteni Portugáliában az erdőtűz miatt

Több ezer hektárt perzseltek fel a lángok, és mintegy 1400 embert kellett kitelepíteni a tomboló erdőtüzek miatt Portugália déli részén, ahol kedd hajnalban tűzoltók százai harcoltak a lángokkal.

A tűz szombaton lángolt fel Odemira közelében, de azóta tovább terjedt déli irányba, és már a turisták körében rendkívül népszerű Algarvét fenyegetik. A tűz eddig 67 hektárt tarolt le.

Fotó: Agerpres/EPA

„A helyzet válságos, nehéz és összetett” – értékelte a kialakult állapotokat Helder Guerreiro, Odemira polgármestere. José Ribeiro, a polgári védelem vezetője annyit mondott, hogy sok a tennivaló, hogy a lángokat meg lehessen fékezni.

Az illetékesen elmondták, hogy 19 kis falut, négy szálláshelyet és egy kempinget kellett kiüríteni elővigyázatosságból, és több utat lezártak.

A portugál meteorológiai szolgálat az ország hat körzetére adott ki vörös riasztást hőségriadó miatt hétfő éjfélig. Kedden az ország északi részén 41 Celsius-fokos hőségre számítanak. A hatóságok 120 településen figyelmeztettek tűzveszélyre.

„A jelenlegi időjárási körülmények miatt a következő napokban egy kis tűzből is nagy baj lehet” – hangoztatta sajtótájékoztatóján Patricia Gaspar polgári védelemért felelős államtitkár.

Tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a klímaváltozás miatt a hasonló hőhullámok gyakoribbak, intenzívebbek és kiterjedtebbek lesznek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?