Állandó megfigyelőket küldött Csernobilba a NAÜ

Megkezdte működését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) állandó megfigyelői missziója a csernobili atomerőműben – jelentette be szerdán Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója a fehérorosz határhoz közeli nukleáris létesítményben.

„Reméljük, hogy nem fogják ismét megszállni az erőművet, és nem lesznek további támadások ellene” – mondta Grossi.

Fotó: Agerpres/EPA

Röviddel az ukrajnai orosz háború kezdetét követően orosz csapatok öt hétig megszállás alatt tartották a 2000-ben végleg leállított létesítményt, ahol 1986-ban a békés célú globális atomipar eddigi legsúlyosabb balesete történt. A nukleáris hulladéktározó hűtését szolgáló berendezések áramellátásának megszakadása újabb nukleáris baleset veszélyével fenyegetett.

Grossi a hét elején utazott Ukrajnába, hogy a NAÜ Csernobilban, illetve három működő atomerőműben biztonsági szakértőkből álló állandó jelenlétet létesíthessen, ahogy azt december közepén a szervezet bejelentette. Az elképzelések szerint mintegy tucatnyi szakértő tartózkodna állandó jelleggel Ukrajnában. A megfigyelők jelenléte egyrészt az esetleges támadások kockázatának mérséklését szolgálja, másrészt a szakemberek állandó jelentéseket tesznek majd a létesítmények biztonságosságáról, illetve szükség esetén műszaki támogatást nyújthatnak.

A NAÜ illetékesei egyébként már négy hónapja tartózkodnak az orosz kézen lévő zaporizzsjai erőműnél, amely az Ukrajna elleni orosz háború következtében kialakult frontvonalak közelében fekszik, és így rendszeres tüzérségi támadások célpontja. Grossi felvetése, miszerint biztonsági övezetet kellene létrehozni a zaporizzsjai atomerőmű körül, egyelőre nem valósult meg.

Renat Karcsaa, az oroszországi atomerőműveket üzemeltető Roszenergoatom vezérigazgatójának tanácsadója a fejleményekre reagálva kijelentette, hogy a NAÜ elkésett a szakértők telepítésével az ukrajnai erőművekben, mivel olyan értesülései vannak, hogy a hasadóanyagok illegális elvitele ezekből a létesítményekből már megtörtént.

Grossi hétfőn a pivdennei (dél-ukrajnai), kedden pedig a rivnei atomerőművekben jelentette be a megfigyelői missziók kezdetét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?